A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai 2022. március 7-én délután Budapesten a 20. kerületben fogtak el egy 41 éves budapesti férfit, aki ellen üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt folytatnak nyomozást. 

Több elfogatóparancs

Mivel a budapesti lakos ellen több elfogatóparancs is érvényben volt, a jogerősen kiszabott fegyházbüntetés letöltése elől külföldre költözött. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elfogták

Az időközben rokonlátogatóba hazaérkező személyt a rendőrök elfogták, és a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra előállították, írja közleményében a police.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kihallgatták

A 41 éves férfit a rendőrök lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították.

Rablás is történt Budapesten, keresik az elkövetőket

A rendőrség honlapján közzétett közlemény tanúsága szerint egy rablás elkövetőit keresik, akikről egy videót is közzétettek. Mint írják két ismeretlen férfi egy mobiltelefon miatt fenyegette meg a sértettet.

Megfenyegették a gyalogost

A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi 2022. február 28-án 23 óra 40 perc és 23 óra 50 perc között Budapest 23. kerületében, a Külső Vörösmarty utcában késsel megfenyegetett egy gyalogost.

Odaadta a telefont

A sértett a fenyegetés hatására átadta a telefonját az elkövetőknek, akik ezután elfutottak. Az eset során senki nem sérült meg. A feltételezett elkövetőkről felvétel készült.A felvételen az látható, hogy a két elkövető közrefogja a sértettet és úgy kísérik. 

Itt a felvétel:

Ezt kéri a rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 20. és 23. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható két férfit felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció