Vonat elé feküdt egy férfi Vácon, az M2-esen száguldó autót megállító váci őrmester mentette meg. November közepén egy 15 éves fiú ugrott ki a 8. emeletről, miután barátnője elhagyta.
A síneken feküdt
Szerelmi bánatában akart véget vetni életének egy férfi Vácon. A váci vasútállomáson az érkező vonatot várta a síneken fekve. A segélyhívásra Gál Zsombor őrmester érkezett, beszélgettek, majd lekísérte a férfit a sínekről, és mentőt hívott. A mentők a fiatal férfit kórházba vitték, az őrmester pedig oda is elkísérte a férfit, ahol tovább beszélgettek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A megnyugtató oldalát mutatta
„Sokak által ismert és kedvelt őrmesterünk most nem a tőle megszokott „kötelezőt” hozta. Nem volt menekülés előle, vagy ilyen irányú próbálkozás. Nem volt szükség erős, határozott fellépésére, legutóbb a csendesebb, megnyugtatóbb oldalát mutatta, hisz a helyzet ezt kívánta. A váci vasútállomásra rongyolt néhány napja, miután segélyhívás érkezett, hogy valaki a sínek között várja az érkező vonatot” – írja posztjában a Pest Vármegyei Rendőrkapitányság.
„Életének semmi értelme”
„Srácunk is ott találta mozdulatlanul, a vonat pedig záros határidőn belül várható volt, ezért először határozott mozdulattal lekísérte a talpfákról, majd mentőt hívott. Míg vártak, beszélgettek. Mint férfi a férfival, hiszen egy nőről volt szó. Az exről, akibe a fiatalember még mindig szerelmes, ám dobta őt. Csalódott, elkeseredett, abban a pillanatban úgy érezte, életének semmi értelme, vonat elé áll, hogy legyen vége inkább mindennek. A mentők kórházba vitték, az orvosra várva pedig folytatódott tovább a beszélgetés…Reméljük, azóta a helyzet rendeződött és előbújt a felhők mögül a nap!” – zárja sokait a rendőrség.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kiugrott az ablakon
November közepén szintén szerelmi bánat miatt ugrott ki a 8. emeletről egy fiatal fiú Budapesten, a 14. kerületben. Tamás, a csodával határos módon élve megúszta a zuhanást, életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Fájdalmában nyögött
A szemtanúk szerint a szülők azonnal a gyermekük segítségére siettek. Nem tudhatták, hogy Tamás túlélte-e a zuhanást, de némileg megkönnyebbültek, amikor meghallották a hangját. A fiú egy szót sem volt képes kimondani, csak nyöszörgött fájdalmában.
Több szervét is eltávolították
A mentők kórházba szállították, azóta többször megműtötték, eltávolították az egyik veséjét, illetve a lépét. A fiú az ismerősök szerint rendezett családból származik. Tamásnak egy nővére van.
Megszólalt a barát
„Értelmetlen egy lány miatt meghalni! Annyi szép és rendes lány szaladgál az országban, ráadásul biztosra vehető, hogy Tomi könnyen talál magának újat, hiszen népszerű srác. Nagyon reméljük, hogy felépül és teljes életet élhet” – mondta a tragédia után a család egyik barátja.
Tele van szeretettel
„A fiút az iskolában is sokan kedvelik. Szókimondó, de tisztelettudó. Előfordul, hogy a folyosón spontán odamegy egy-egy diákhoz vagy tanárhoz, és megöleli őket. Látszik rajta, hogy óriási szíve van, és fontos neki, hogy szeressék” – mesélte Tamásról az egyik iskolai ismerőse.
Ha segítség kell
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is! A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: az őrmester és a megmentett fiú – Forrás: police.hu