Először szólalt meg F. János, akit a hatóságok Till Tamás megölésével gyanúsítanak. A férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van, a kecskeméti fegyházban raboskodik. Pár napja a férfi felesége is üzent a gyászoló szülőknek, most a gyilkossággal gyanúsított férfi is megtette ugyanezt. 

Korábbi vallomása 

F. János korábban beismerte, hogy testi vonzalom indítékkal csalta el a bicikliző gyermeket, akivel aztán brutális kegyetlenséggel végzett, de már tagadja az egészet. Most ügyvédjén keresztül üzent a Blikknek, és több meglepő kijelentést is tett. Azt állítja, „nem volt semmi nemi cselekmény”, és korábbi vallomásával ellentétben baleset történt, nem szándékos emberölés.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Visszavonta vallomását 

A hatóságok szerint is nemi indíttatásból szólította le Till Tamást. F. János ezt tagadja. Azt mondja, a vallomását rendőrségi kérésre tette, hogy legyen indíték. Szerinte a poligráf is azt mutatta, nem történt nemi cselekmény. A korábbi beismerő vallomását visszavonta, és kényszervallatásra hivatkozva feljelentést tett.

Hirdetés

 

 

 

 

 

Elütötte a fiút

„Valójában én Till Tamást autóval sodortam el vasakat szállítva utánfutóval. Baleset volt.”- állítja a férfi, aki azt mondja, a baleset után megijedt „Akkoriban egy tanyán dolgoztam, az ingatlan tulajdonosa volt a munkaadóm, W. József. Ő a karjaiban bevitte a házba Tamást, aki ekkor még élt. Az autóval behajtottam az udvarba és amikor be akartam menni, Józsi bácsi közölte, hogy meghalt a fiú. Utasított, hogy menjek be az intézetbe és ő majd rendezi a dolgot. Senkinek ne beszéljek. Amikor utoljára láttam a fiút, akkor még élt. Sérülés csak a nyakán, mellkasán volt” – mondta a férfi. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pánikbeteg lett 

F. János állítja, hogy magától már régen elmondta volna az igazat, de a rá nehezedő nyomás miatt nem tette. „Az elhallgatásba idegileg bele is betegedtem, megőszültem, aludni nem bírok egyedül, állandó félelem gyötör, pánikbeteg lettem”. 

Fel akarta adni magát 

Az is állítja, hogy korábbi munkaadója, W. József már 15 éves korától molesztálta, Tamás halála után pedig megzsarolta, és azt akarta, hogy szervezzen be másokat is. Amikor közölte, hogy feladja magát, W. József felakasztotta magát. Ezt a feleségétől tudta meg. „Nem, nem érzem magam annak” – mondta arra a kérdésre, hogy erőszakos embernek tartja-e magát. Azt mondja, kerüli a konfliktusokat, és verekedésben sosem vett részt. Szerinte a nyomozók állították be haragból elkövetett gyilkosságnak az esetet.

Adócsalásért is elítélték 

Korábban elítélték adócsalásért, amiért felfüggesztettet kapott, illetve pénzbírságot egy volt barátnője miatt. A szakítás után rendőrökkel ment vissza a házhoz a saját tulajdonáért. A férfi elmondta, hogy tart a rabtársai haragjától. Jelenleg egyfős zárkában van elkülönítve, és bízik benne, hogy ez így is marad, amíg az igazság ki nem derül.

Üzent Till Tamás szüleinek 

„Elsőként is őszinte részvétem a gyermekük haláláért és szeretném, ha végre megtudnák az igazságot, mi történt a gyermekükkel. Azt szeretném, hogy megtudják, nem szándékos emberölés volt, nem terveztem előre és nem volt semmilyen szándékom, hogy bántsam a fiukat. Ez egy szerencsétlen baleset volt, aminek a fiuk lett az áldozata. Nagyon sajnálom, ami történt” F.. János azt mondta, hogy tudja, hogy Till Tamás szülei nem fognak neki megbocsátani, és hogy hibázott. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Till Tamás