Az óbudai önkormányzat 2021-ben adta el a csaknem 2500 négyzetméteres, a Duna-parthoz közeli ingatlant, mindössze 180 millió forintért. Ugyanis itt állt még akkor a több mint kétszáz éves Bivalyos vendéglő. A csárda eladását és bontását lakossági felháborodás kísérte. Most kiderült, az ingatlan eladását Óbuda volt szocialista alpolgármestere, Czeglédy Gergő intézte. Az ingatlant pedig az egykori alpolgármester cége vette meg, amelyet egy stróman vezetett. A helyére minimalista stílusú ikerházak és egy luxusvilla is épült.
A polgármester döntött az eladásról
Korábban a BudaPestkörnyeke.hu is megírta, A teljes értékesítésének lehetősége először 2018-ban merült fel, ám ekkor az ingatlan egyik lakásában még egy bérlő élt. Az önkormányzatnak vele 2020 tavaszán sikerült megállapodni, ekkor hirdették meg, első körben bérleményként. Öt éven keresztül havi 750 ezer forintot azonban senki nem akart fizetni az épület bérlési lehetőségéért. hogy 2021-ben, Kiss László polgármester, a veszélyhelyzetre kiadott törvényi felhatalmazásával élve, a képviselő-testület döntésének mellőzésével egyszerűen eladta az ingatlant. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Stróman vitte Czeglédi cégét
Az ingatlant a KBT Építő, Mérnöki és Projektkoordinációs Kft. vásárolta meg – írja a 24.hu. A céget Czeglédy ügyészségnek tett vallomása szerint egy strómanja vezette, és idén júniusban kezdeményezte a cég átírását a saját nevére. A volt alpolgármester vallomásában elmondta, hogy „nekem volt egy cégem, a KBT Kft., amelynek megkértem az egyik barátom feleségét, […-t], hogy legyen az ügyvezetője papíron. […; és] amit én elé teszek, azt írja alá, végezze el az adminisztrációt, és ezért cserébe fizetést kapott. A cég profitjával viszont én rendelkeztem.” Elmondása szerint ezt elmondta Puskás Péternek, Óbuda korábbi fideszes alpolgármesterének is, közölve, vele, hogy „van ez a cégem, stróman ügyvezetővel és tulajdonossal”.
Több milliárdos haszon
A Bivalyos csárda eladásáról szóló határozat előterjesztője a 24.hu cikke szerint Czeglédy Gergő volt, aki azért terjesztette elő az önkormányzati tulajdonban álló vendéglő eladását, hogy a stróman nevén lévő cég vehesse meg, és egy nagy haszonnal járó ingatlanüzletet bonyolítson le. Az újonnan felhúzott luxusingatlanokat a tulajdoni lapok tanúsága szerint 2024-ben értékesítette a cég – írta a lap. Ebben az évben majdnem 2,8 milliárd forint árbevétel folyt be a céghez, ami a legsikeresebb üzleti éve volt a társaságnak.
Érdemes tudnod
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát. Több ezren választották már a Budapest Környéke Partnerprogramban a fizetett cikkeket, az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!
Lebontották a vendéglőt

A fideszes alpolgármester felesége is benne lehetett a buliban
A 24.hu több forrásból is úgy értesült, hogy a vendéglő helyén felépített ikerházak és villa kivitelezője a Szebi-Bau Építőipari Kft. volt, ami alig két kilométerre, a Kalászi közben is hasonló házakat épített fel kivitelezőként. Azok tulajdonosa a lap cikke szerint egy olyan cég volt, ami Puskás Péter feleségének a tulajdonában állt. Czeglédy Gergő nem kívánt válaszolni a 24.hu kérdéseire, csak annyit közölt, hogy már nem közszereplő, lezárta az óbudai múltját, és nem akar nyilatkozni, legfeljebb az ügyészeknek az eljárás során. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: az egykori Bivalyos csárda – Forrás: Facebook


