A csepeli buszmegállóban álló autóra lett figyelmes egy buszsofőr. A kocsit ugyanis beborította a hó, és lábnyomok sem vezettek a járműhöz. Hosszú ideje mozgást sem tapasztalt az autó körül, ezért odament, hogy megnézze, mi történt. A kocsiban egy ülő alakot látott, aki semmilyen jelre nem reagált. 

A buszon melegedett korábban a férfi

“A végállomáson dolgozó sofőrök látásból ismerték az ötven év körüli férfit, aki az autóban lakott. Azt is tudták róla, hogy a kemény fagyokban rendszeresen felszállt a buszokra, és utazott egy-egy kört, hogy a fűtött járatokon átmelegedjen, mielőtt visszatért volna fűtetlen autójába. A környéken élők is látták a régóta egy helyben álló kocsit. „Jó ideje itt van, az utóbbi időben is itt áll. Őszintén nem gondoltam – de nem is figyeltem –, hogy valaki lakik benne” – mondta az RTL Híradónak  Kővári Balázs. . A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A mentők sem tudtak rajta segíteni 

A sofőr azonnal értesítette a hatóságokat. A helyszínre érkező mentők azonban már nem tudtak segíteni, az orvos csak a halál beálltát állapíthatta meg. A rendőrök vizsgálják a haláleset körülményeit, de idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Valóságos kivégzés volt a 28 éves M.Dolli meggyilkolása az angyalföldi lakásában. Megúszhatta volna a TikTok celeb a támadást? Ha igen, hogyan? Meglepő válaszok az alábbi videóban!

Beköltözött az autóba

A jármű korábbi tulajdonosa meghalt, a férfi ezután költözött be az egyterű autóba. Bár rengeteg ruhát halmozott fel, a kocsi motorját nem tudta beindítani, így fűteni sem tudott. Halálának pontos okát a hatósági boncolás fogja megállapítani. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Leállnak a szervek 

„A kihűlést sok minden befolyásolja: részben az életkor, a nem, a tápláltság, a táplálkozás, a szervezet folyadékmennyisége, a ruha minősége, és természetesen az, hogy milyen körülmények veszik körül” – mondta Késmárky András. A sürgősségi szakorvos szerint  “az a gond, hogy a kihűléssel párhuzamosan a szervek elkezdenek felmondani. A legsúlyosabb fokozatban gyakorlatilag olyan súlyos szívritmuszavarok jelentkezhetnek, amelyek az életünket kockáztatják, és a halál beálltát okozzák.” . A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Tartós hideg volt az országban

A tragédia éppen abban az időszakban történt, amikor az országban a rendkívüli hideg miatt január 7-től visszavonásig vörös kód van érvényben. Ez azt jelenti, hogy valamennyi szociális intézménynek kötelessége befogadnia a segítségre szorulókat, függetlenül attól, hogy van-e szabad férőhelyük. Az elmúlt napokban országszerte havazás és ónos eső nehezítette a közlekedést, az éjszakai hőmérséklet pedig többfelé -12 Celsius-fok alá süllyedt. Ilyen időben a Menhely Alapítvány és más segélyszervezetek is arra kérnek mindenkit, hogy aki fűtetlen helyen bajba jutott embert lát, hívja a nonstop elérhető diszpécserszolgálatot a +36 1 338 4186-os telefonszámon – írja a Csepel.info

Kiemelt kép: ebben az autóban élt a férfi – Forrás: Facebook/Csepel.info