A Veresegyházi Medveotthon dolgozója először azt hazudta, hogy párja felakasztotta magát, majd mégis beismerte, hogy ő ölte meg, majd egy dögkútba rejtette. Szvetlána családja 3 hónapig kereste a nőt, míg a rendőrök rájöttek, hogy valójában gyilkosság áldozata lett.
Pénteken találták meg a holttestet
Napra pontosan három hónappal a gyilkosság után, pénteken ásták ki a rendőrök annak a nőnek a holttestét akinek párja oltotta ki az életét Veresegyházon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.
Pokrócba csavarta a holttestet
A Károly vallomása szerint a nő „ki volt kattanva”, amikor lefejelte, majd bakanccsal még meg is rugdosta áldozatát. A holttestet pokrócba csavarta, és begurította egy gödörbe, amit hulladékkal letakart, majd egy lótetemet helyezett rá és behantolta.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Eltörte a kezét és a lábát is
K. Szvetlána Kárpátalján született, de már hosszú ideje Magyarországon, három éve pedig Veresegyházon élt. Az elmúlt időben házakhoz járt takarítani, a férfi pedig a helyi önkormányzat alkalmazottja volt, több mint húsz éve dolgozott a településen.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A medveotthonban dolgozott a férfi
A medveotthon melletti területen kellett ellátnia a marhákat és a lovakat. Egy szolgálati lakásban élt a területen, ahol gondnoki feladatokat is ellátott. A nő odaköltözött hozzá, de a kapcsolatuk megromlott.
Szülei és testvére is kereste a nőt
„Édesanyámék szóltak decemberben, hogy nem jelentkezik a testvérem senkinek, járjak utána, hogy mi történhetett vele. Karácsony előtt két nappal beszéltem Károllyal és két másik munkással, de azt állították, hogy a főnökség elzavarta Szvetlánát, és azóta nem tudnak róla semmit. A férfi jó párszor elverte a testvéremet, előfordult, hogy a kezét és a lábát is eltörte, de testvérem nem tett feljelentést – mondta a Borsnak Gyula, az áldozat féltestvére, aki január 11-én jelentette be Szvetlána eltűnését a rendőrségen.
Nyomozni kezdett a rendőrség
A rendőrök felkutatták a nő ismerőseit, feltérképezték lakókörnyezetét, kikérdezték korábbi élettársát, aki elmondta, 2020 nyarán elváltak útjaik, a nő elhagyta. A rokonok szerint tavaly novemberben beszéltek vele, akkor még együtt élt párjával, holmijai pedig a mai napig élettársánál voltak.
Azt hazudta, felakasztotta magát a nő
Újabb kihallgatás következett, amelyen a férfi már azt mondta, hogy tavaly, egy késő őszi estén aludni tértek, majd hajnalban ébredve a nőt felakasztva találta a lakásukban. Még az újraélesztésére is kísérletet tett, ám amikor látta, hogy küzdelme hasztalan, megijedt, és a holttestet egy közeli gödörbe dobta.
Állati tetemek alatt találtak rá
A 49 éves férfi megmutatta az állati tetemek sírhelyeként is funkcionáló gödröt a zsaruknak, a nő holttestét egy ló maradványai alól sikerült kiásni.
Szinte minden csontja eltört
Szvetlána testén sorozatos bordatöréseket, szilánkos lapockatörést, és törött fogakat találtak. A bántalmazás annyira brutális volt, hogy az áldozatnak szinte minden csontja eltört. Önakasztasrá pedig semmi sem utal.
Letartóztatták a férfit
Károly végül megtört, és mindent beismert, a letartóztatását pedig már el is rendelték. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján meghallgatta a gyilkost, majd az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a férfi előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság határozatáig, de legfeljebb 2021. március 7-ig.
Rendesen ellátta a munkáját
A határ menti településen, Tiszaújlakon született nőnek csak a féltestvére, Gyula lakik Magyarországon. Nagy József Attila, a Veresegyház Város Önkormányzat Gazdasági és Műszaki Ellátó Szervezetének igazgatója, egyben az elkövető munkáltatója a hatósági vizsgálat lezárultáig nem kívánt nyilatkozni. Veresegyház polgármestere vasárnap az RTL Híradónak azt mondta, a férfi rendesen látta el munkáját a Medveotthonban, ahol szarvasmarhákat gondozott.
Flúgosnak ismerték
A férfi egyik kollégája azt mondta a Borsnak: Károly imádta az állatokat, soha nem panaszkodott rá senki. A közvetlen kollégái is döbbenten állnak a történtek előtt. Úgy tudjuk, hogy a gyilkossággal gyanúsított férfi erdélyi származású, a családja is a határon túl él. „Flúgos volt, nem igazán volt beszámítható, sokat beszélt és hadart. Mindenki érezte rajta, hogy valami nincsen rendben nála” – tette hozzá egy másik ismerőse.
A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.
Kiemelt kép: helyszíni felvétel a holttest felkutatásáról – Forrás: police.hu