Szinte minden csontja eltört annak a szerencsétlen asszonynak, akit élettársa vert agyon, majd rejtette el a holttestét egy állatmaradványokkal teli gödörben. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Kivégezte élettársát

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást azzal a Pest megyei, veresegyházi 49 éves férfival szemben, aki brutális módon összeverte a 49 éves élettársát. Az RTL Híradóban a veresegyházi polgármester megerősítette, hogy a Medveotthon egyik állatgondozója volt a feltételezett tettes. A rendőrök 2021. február 5-én találták meg a nő holttestét, akinek a testét kora reggelre sikerült kiásniuk egy ló maradványai alól. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kezdetben eltűnés miatt keresték

A rendőrségen az asszony féltestvére tett bejelentést 2021. január 11-én, miszerint hónapok óta nem hallott a nő felől. Az egyenruhások nyomozni kezdtek, és a kihallgatások során egyértelművé vált, hogy az eltűnés mögött gyilkosság áll, a tettes pedig nem lehet más, mint a nő élettársa.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Veszekedtek, majd lefejelte a nőt

Mint kiderült, 2020. november 5. körül, egy szóváltást követően a férfi megfejelte az élettársát, aki az ütéstől ájultan esett össze. A férfi nem állt le, és folytatta a bántalmazást, amely során az eszméletlen asszony olyan durva sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. A gyilkos a vallomásában úgy fogalmazott: „ki volt kattanva”, amikor lefejelte az áldozatát.

Dögkútba dobta a holttestet

Amikor a férfi észrevette, hogy az élettársa meghalt, egy takaróba becsavarta a nő holttestét, majd a lakóhelye közelében, egy állati tetemek eltemetésére kiásott gödörbe gurította. A holttestet gallyakkal fedte el.

Állati maradványok közé rejtette a holttestet

Helyszínelés/Fotó:Police.hu

Nem engedhették szabadlábon

A férfi több mint két évtizede külföldi állampolgárként, magyar lakcímkártyával és tartózkodási engedéllyel él egy Pest megyei település önkormányzatának tulajdonában lévő szolgálati lakásban. Mivel a férfi családi és személyi körülményei nem rendezettek, ezért szabadlábon hagyása esetén fennállna vele szemben a szökés, elrejtőzés vagy a bizonyítás megnehezítésének veszélye. Mindezek miatt az ügyészség a legsúlyosabb kényszerintézkedést indítványozta a férfival szemben.

Elrendelték a letartóztatását

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján meghallgatta a gyilkost, majd az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a férfi előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság határozatáig, de legfeljebb 2021. március 7-ig.

Fellebbeztek

A bíró döntését az ügyész tudomásul vette, míg a férfi és a védője fellebbeztek az ítélettel szemben. Emiatt a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Így fogták el a rendőrök a kegyetlen gyilkost

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszínelés – Forrás: Police.hu