Egy jászsági nő a munkahelye mosdójában hozta világra újszülött gyermekét, majd egy nejlonzacskóba csomagolta és elrejtette a hátizsákjába. A mentők a kórházba szállítás közben kezdték el faggatni a 28 éves nőt a részletekről, akkor  vallotta be, hogy gyermeket szült. A csecsemőt azonban már nem tudták megmenteni. A Szolnoki Járásbíróság elrendelte a nő letartóztatását emberölés gyanújával.

Szemeteszsákba tette a csecsemőt

A 28 éves nő péntek reggel hozta világra gyermekét jászberényi munkahelye egyik mosdójában. Az újszülött felsírt a szülést követően. „A gyanúsított ezt követően az újszülöttet a mosdóba magával bevitt hátizsákban lévő átlátszó nejlonzacskóba tette. Ezt követően összefogta a zacskó száját, majd beletette a vécében lévő kukából kivett kék színű szemeteszsákba” – írta a 24.hu-nak az ügyészség. 

A zacskót a hátizsákjába tette 

A nő ezután összesimította a szemeteszsák nyílását, majd visszahajtotta annak felső részét, s a két műanyag zsákba csomagolt újszülöttet elrejtette a hátizsákjába. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A kollégák hívták a mentőket 

A munkahelyen dolgozóknak feltűnt, hogy a nő hosszabb időre eltűnt, ezért keresni kezdték. Amikor a mosdó közelében rátaláltak, a nő azt állította, hogy erős menstruációs vérzése van, de jól érzi magát. A dolgozók azonban a mosdó padlóján talált nagy mennyiségű vér láttán értesítették a mentőszolgálatot. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A mentőben vallotta be, hogy szült

A kiérkező mentősök ismételt kérdéseire is tagadta, hogy gyermeket szült volna, és továbbra is menstruációs vérzésre hivatkozott. A mentősök a nőt kórházba szállították, az úton azonban többszöri kérdésre végül bevallotta, hogy gyermeket hozott világra. 

Nem tudták újraéleszteni 

A babát ezután a hátizsákban megtalálták, de semmilyen életjelet nem mutatott. Bár a mentők megpróbálták újraéleszteni, az újszülött életét már nem lehetett megmenteni. Az ügyészség indítványával egyetértve a nyomozási bíró elrendelte a nő letartóztatását. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép:  illusztráció