Vonat elé lépett és meghalt egy 13 éves lány Édesanyja szerint Barbit a beszédfogyatékossága és öltözködése miatt közösítették ki az iskolában, ezért szánta el magát a végzetes lépésre. 

Vonat elé lépett

Barbi június 7-én egy szolnoki vasúti átjáróban az érkező Intercity elé lépett. A család a tragédiához vezető útról, és arról beszélt, hogy lányukat, Barbit a beszédfogyatékossága és az öltözködése miatt érték folyamatos támadások a társaitól. „Szeretnénk, hogy soha, senkivel ne történhessen meg többé ilyesmi” – mondja annak a 13 éves lány édesanyja a Blikknek.

Csúfolták az iskolában 

Erika, az édesanya szerint a lányát az iskolájában kiközösítették és csúfolták, ezért a szülők egy másik intézménybe íratták át, ahol a helyzet átmenetileg javulni látszott. A szülők rendszeresen tartották a kapcsolatot a tanárokkal, az osztályfőnökkel szinte naponta beszéltek, de a bántalmazásokról Barbi otthon alig beszélt.

Pszichológushoz járt 

A lány járt iskolapszichológushoz, majd magánúton is kerestek neki szakembert. Ennek ellenére Barbi egyre zárkózottabb lett, viselkedése megváltozott, magatartása romlott.„Nagyon érzékeny lelkű kislány volt, és bár próbáltunk neki segíteni, mégsem sikerült”. 

A Budapestkörnyéke.hu hírportált . Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Többszáz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

Búcsúlevelet sem hagyott 

A szülőknek nem volt tudomásuk lányuk végzetes tervéről. Barbi nem hagyott búcsúlevelet, sőt, a jövőjét tervezgette. „Tele volt tervekkel, szeretett volna megtanulni gitározni, és az egészségügyben képzelte el a jövőjét. Azt mondta, szeretne segíteni másokon, mert ő maga is megtapasztalta, milyen érzés, amikor nem teljesen egészséges valaki” – idézte fel Erika.

Nem keresik a felelősöket 

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a történteket. A szülők nem keresnek felelősöket, és nem vágynak bosszúra, de azt szeretnék, ha a felnőttek jobban figyelnének a gyerekekre, hogy hasonló tragédia ne ismétlődhessen meg.

Van segítség!

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot.  A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció