Mély megrendüléssel búcsúzunk Petrovai László alpolgármester úrtól, aki 59 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el. Távozása pótolhatatlan veszteség a kerület közössége, a szakmája és mindazok számára, akik ismerték és tisztelték -írta közösségi oldalán Szaniszló Sándor, a 18. kerület polgármestere. Az alpolgármester kedd hajnalban hunyt el.
6 évig volt a kerület alpolgármestere
Petrovai László 2010 óta önkormányzati képviselőként, 2019 októberétől második ciklusában alpolgármesterként szolgálta a kerületet. Építészmérnökként, tanárként a jövőt tervezte, oktatta, közszolgálati munkájában pedig következetesen a közösség érdekeit tartotta szem előtt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Búcsúzik a polgármester
Szaniszló Sándor azt írja, hogy Petrovai László “szenvedélyes és kitartó harcosa volt a környezetvédelemnek, valamint az épített örökség megóvásának. Hitte, hogy a fejlődés nem rombol, hanem felelősen épít – és ezt a hitet tettekre váltotta. Munkáját szakmai alázat, nyitottság és emberség jellemezte. Nem a hangos gesztusok, hanem a tartós eredmények embere volt. Olyan vezető, aki figyelt, értett, és cselekedett”.
Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!
Két gyermeke gyászolja
Családapaként is példát mutatott: két csodálatos gyermek édesapja volt, férjként szerető társa feleségének, aki most fájdalmas veszteséget hordoz. Gondolataink a gyászoló családdal vannak. Emlékét megőrizzük mindabban, amit létrehozott, megóvott és jobbá tett. Petrovai László öröksége nemcsak épületekben és döntésekben él tovább, hanem egy felelősebb, emberibb jövő iránti elkötelezettségben is” – írta a 18. kerület alpolgármestere.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Búcsúzik a főpolgármester
“A családját, a lakóhelyét, a hazáját szerető ember volt, akit mindenki viszont szeretett, aki ismerte. A szó legnemesebb értelmében volt politikus. Lokálpatrióta, a helyi közösségét szolgáló ember, aki számára a politika a dolgok emberi léptékének a helyreállításáról szólt, miközben építészként és tanárként is mindent tudott azokról a nagy, globális kihívásokról, amelyek meghatározzák a mindennapjainkat. Magyarországnak sok-sok Petrovai Lacira lenne szüksége, a sors most mégis úgy hozta, ezt az egyet is elveszítettük. De elfelejteni soha sem fogjuk. Ég veled, Laci!” – írta Karácsony Gergely. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Petrovai László – Forrás: Facebook


