A járványügyi eljárásoknak megfelelően fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután az elmúlt héten kiderült, hogy a Vígszínház egyik fiatal külsős művészének koronavírus tesztje pozitív lett, közben kiderült, hogy az Átrium színházban is koronavírusos lett egy színész.

A hatóságok döntése alapján, a munkatársak és a közönség egészségének védelmében a Vígszínházban és a Pesti Színházban a szeptember 4-ig meghirdetett előadásokat elhalasztották.

Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon augusztus 21-én A Pál utcai fiúk című előadással indult volna a Vígszínház 2020/2021-es jubileumi évada, azonban az előadásban szereplő tünetmentes fiatal művész koronavírus-tesztje pozitív lett.

Ennek következtében hivatalos járványügyi intézkedésként elrendelték a Vígszínház épületének fertőtlenítését.

A protokollnak megfelelően vasárnap a színház épületében az összes olyan területet fertőtlenítették hidegködképző berendezéssel, ahol fennállhat a fertőzés veszélye, így a színpadokat, a nézőteret, a színészbüfét, az öltözőket, a mosdókat, a folyosókat és az irodákat is.

A színház saját takarító személyzete emellett továbbra is folyamatosan fertőtleníti a helyiségeket és az érintésnek kitett felületeket, így a korlátokat, kilincseket, kapcsolókat is – olvasható a közleményben.

A hétvégi tisztításkor a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásának megfelelő, országos tisztifőorvosi engedéllyel rendelkező, virucid hatású szert alkalmaztak, amely vékony hártyát képezve biztosítja a felületek tartós vírusmentességét – tartalmazza az összegzés.

Közölték, hogy a Vígszínház továbbra is kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, amelyek ajánlásait és előírásait figyelembe véve jár el.

A nézők és a munkatársak biztonsága és egészségének védelme a legfontosabb, így az évad újratervezése a járványügyi szempontok figyelembevételével zajlik. Hozzátették, hogy jelenleg a színház minden művésze tünetmentes és jól van.

Közben kiderült, hogy egy másik budapesti színházban is koronavírusos lett az egyik szereplő. Az Őrült Nők Ketrece című előadás egyik közreműködőjének hétfőn lett pozitív a tesztje. A következő két hétben minden előadás elmarad a budapesti Átrium színházban. A darab főszereplője Stohl András.

Kiemelt kép: illusztráció, a Pesti úti idősotthon fertőtlenítésénél készült a tavasszal – Fotó: MTI/Mónus Márton