Rendkívüli helyszíni szemlét tartott Pósfai Gábor belügyminiszter és két tiszás országgyűlési képviselőtársa a Páty és Biatorbágy határában működő, évek óta lakossági felháborodást kiváltó hulladéklerakónál. A helyiek megelégelték a folyamatosan szálló port, az égő gumik bűzét és az állítólagosan engedély nélkül betemetett veszélyes anyagokat.
Kivonultak a fontos emberek
Néhány hónappal ezelőtt Páty fideszes polgármestere, Székely László mégcsak nem is fogadta a tiszás jelölteket, most viszont kénytelen volt kezetfogni velük, mert egyedül képtelen megoldani a települést érintő környezetszennyezést. A kedd délelőtti bejáráson a belügyminiszter mellett részt vett Bujdosó Andrea Anna és Sasi Edit tiszás országgyűlési képviselők, valamint a szomszédos Biatorbágy polgármestere, valamint a helyi Tisza Szigetek tagjai és civil aktivisták. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Lakossági panaszáradat
A miniszter közösségi oldalára feltöltött videóból kiderül, hogy a környéken élők hosszú ideje hiába tettek panaszt a különböző hatóságoknál, vagy a pátyi polgármesternél, semmi sem történt. A beszámolók szerint a telepre rendszeresen hordanak építési törmeléket, mésziszapot és egyéb azonosítatlan hulladékot, amelyeket munkagépekkel folyamatosan betemetnek és eltüntetnek a föld alatt.
Egy középiskola is veszélybe került
A helyzetet tovább tetézi az uralkodó szélirány: a telepről felszálló, finom szemcséjű por egyenesen a légvonalban mindössze 400 méterre fekvő biatorbágyi családi házakra és a helyi középiskola épületére száll. A lakók a mindennapokban a nyílászáróikat sem tudják kinyitni a fullasztó portól és az égő gumik elviselhetetlen bűzétől.
Érdemes tudnod
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát. Több ezren választották már a Budapest Környéke Partnerprogramban a fizetett cikkeket, az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!
Trükkös céghálózat
A helyszíni szemlén elhangzottak alapján egy összetett céghálózat működteti a lerakót, ám a meglévő papírjaik csupán építési törmelék darálására és annak továbbértékesítésére szólnak. Sem deponálásra, sem pedig területfeltöltésre nincs érvényes jogosultságuk, sőt, a pátyi önkormányzat telephelyengedélyt sem adott ki a vállalkozásnak.
Senki sem látta az engedélyt
Bár a terület tulajdonosa váltig állítja, hogy egészen 2041-ig érvényes engedélyekkel rendelkezik, a szemle résztvevői kiemelték: ezt a dokumentumot még senki sem látta. A jogszabályi változások miatt a jelenleg a telepen folyó tevékenység 2020 óta semmiképpen sem folytatható legálisan a hatályos hazai környezetvédelmi előírások szerint.
Égő gumik
A bejáráson részt vevők nem hitték el a telep üzemeltetőjének azt az állítását, miszerint a gumiabroncs-hulladék a kánikulában magától gyulladna ki. A civilek szerint nyilvánvaló szándékosságról és illegális égetésről van szó, amellyel a helyszínen felhalmozott szeméttömeget próbálják meg csökkenteni.
Hatósági fellépés
Pósfai Gábor belügyminiszter nyomatékosította: a legfontosabb a teljes körű tisztánlátás, és az, hogy a lerakónál végzett korábbi és jelenlegi tevékenység minden részlete nyilvánosságra kerüljön. A tárcavezető azonnali eljárás lefolytatására és érdemi tájékoztatásra szólította fel az illetékes környezetvédelmi és katasztrófavédelmi hatóságokat.
Cégháló feltárása
A miniszter a következő konkrét lépésként a jogi háttér és a hátttérben álló céghálózat teljes transzparens feltárását, a fennálló jogsértések azonnali megszüntetését, valamint a felelősök elszámoltatását nevezte meg. Pósfai kiemelte, hogy Páty és Biatorbágy lakóinak egészsége és a tiszta lakókörnyezet biztosítása nem képezheti semmilyen üzleti érdek tárgyát.
Vízhiány és por
Pátyon az utóbbi hetekben pattanásig feszült a hangulat, hiszen a rekordszintű nyári vízfogyasztás miatt a polgármesternek vízkorlátozást kellett elrendelnie. A lakók felháborodását csak fokozza, hogy miközben a locsolást korlátozzák a kánikulában, a szomszédos lerakó felől érkező porréteg rátelepszik az épületekre, növényekre mert azt nem moshatják le.
Szomszédos szolidaritás
Biatorbágy vezetése és a helyi lakosok teljes mellszélességgel kiállnak a pátyiak mellett, hiszen a környezetszennyezés nem áll meg a településhatáron. A zöldhatóságok és a rendőrség vizsgálatainak eredményére a teljes Zsámbéki-medence feszülten vár. A helyiek remélik, hogy a belügyminiszteri jelenlét és a nyilvánosság ereje elég lesz ahhoz, hogy végleg bezárják a pátyi illegális lerakót, és kötelezzék a tulajdonosokat a felhalmozott veszélyes hulladék maradéktalan elszállítására. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Itt van a belügyminiszter helyszínen készült videója
Kiemelt kép: A bejárás során készült felvétel, a pátyi polgármester éppen a térképet mutatja a belügyminiszternek és a tiszás képviselőknek – Forrás a fenti videó


