Már 11 ember életét követelte az új dizájnerdrog, a bika, mely úgy tűnik, Budapest egyre több kerületében sláger a kábítószerezők körében. Zacher Gábor toxikológus azt mondja, a bika nagyon intenzív szer, tízszer erősebb lehet a marihuána fő hatóanyagánál.

Olcsó és üt az új dizájnerdrog, amely Magyarországon már egy focicsapatnyi 23 és 36 éves embert ütött ki – örökre. A hivatalos 4F MDMB BICA elnevezés után bikaként becézett szintetikus marihuánaszármazék lehetett az, ami miatt alig két hete a mentőző Zacher Gábor toxikológus karjaiban egy harminc éves fiatalember meghalt – számol be róla a Ripost.

„Ott voltunk és semmit sem tudtunk tenni érte. A szertől görcs alakult ki a szívénél és meghalt, pedig ugyanolyan bikás cigit szívott, mint a társa, aki életben maradt.

A bika hatóanyaga mikrogrammokban mérhető, ami szörnyen kicsi egység, ráadásul a díler maga sem tudja, mit is tartalmaz pontosan a Kínából megrendelt cucc, így nagyon könnyen túladagolhatja azt a varázsdohányban. S akkor még nem beszéltünk az egyéni érzékenységről, arról, hogy az adott szervezet hogyan reagál az anyagra. Előbb ölhet a bika, minthogy függőséget okozhatna.

Az addikcióhoz ugyanis idő kell, míg egy ki tudja, milyen hatóanyag koncentrációjú új dizájnerdroggal megbolondított cucc az első kipróbáláskor végzetes lehet…” – mondta a lapnak Zacher Gábor. Majd így folytatta:

„Emlékszem, amikor az egyik gyorsétterem mosdójában sikeresen visszahoztunk az életbe egy embert, aki túladagolta a heroint, mert van rá ellenszer. A bikára nincs. Ez a szer rendkívül intenzív, tízszer erősebb a hatása, mint a marihuána fő hatóanyagának, a THC-nak. 

Ráadásul az utóbbi időben a rendőrség által lefoglalt biofüves cigarettákban nem egy, hanem többféle hatóanyagot is kimutattak, márpedig ez nem matek, ahol egy meg egy az kettő, hanem kémia, ezeknek a szereknek a hatása hatványozottan nő.”

„Annak idején az Ördög lehelete fantázianevű szer, miután 7 ember halálát okozta, rekordidő alatt eltűnt. Úgy gondolom, hasonló fog történni a bikával is, de csak idő kérdése, mikor jelenik meg egy még újabb, még veszélyesebb dizájnerdog. Hiszen igény sajnos van rá” – osztotta meg véleményét a Riposttal Zacher Gábor.

Kiemelt kép: Illusztráció