Új vonatok és nagyobb kapacitású szerelvények. Dunakeszi polgármestere találkozott a MÁV vezetőivel és máris két fontos dolgot elintézett, közben pedig kiderült, hogy mennyit keresett eddig a vasúttársaság a Dunakeszin egész novemberben tartó kiemelt jegyellenőrzésekkel.

Egy település vezetőjének az a dolga, hogy képviselje az ott élők érdekeit. Dunakeszi polgármestere eddig több levelet írt a MÁV-nak, ezekről mi is beszámoltunk itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon.

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál elődje, a Budapest Környéke című újság 100 évvel ezelőtt már ismert kiadvány volt az agglomerációban. A cikkeinket havonta sok százezren olvassák el itt az interneten. Köszönjük, hogy te is itt vagy!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elintézte a polgármester

Dióssi Csaba polgármester a levelezés után végül személyesen egyeztetett Csépke Andrással, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatójával és rögtön elintézte, hogy december 9-től, az új menetrend érvénybelépésétől olyan gyorsított vonatok is megálljanak Dunakeszi-Gyártelep után Dunakeszi nagyállomáson is, amelyek eddig átrobogtak ott. A G70-es számú gyorsított szerelvények így hamarosan Dunakeszi nagyállomáson is megállnak.

„A tárgyalás folyamán sikerült elérnünk, hogy a legtöbb, mintegy 592 fő ülőhellyel rendelkező Bmx kocsikból álló szerelvények a térségben munkanapokon csak a mi vonalunkon közlekedjenek” – írja az önkormányzat lapja, a Dunakeszi.hu, majd azzal folytatják, hogy a kapacitás biztosítása érdekében a vasúttársaság plusz 8 Bmx járművet is átcsoportosít más régióból.

A lokálpatriotizmus erőteljesen kiérezhető a „mi vonalunkon” kifejezéssel, ugyanakkor sok tízezer ember érdekének érvényesítése volt a tét.

Sikeres a MÁV jegyellenőrzési akciója

Közben – ahogy korábban erről is beszámoltunk – novemberben, a Budapest–Szob vasútvonal Dunakeszi és Dunakeszi-Gyártelep állomásán végez fokozott jegyellenőrzési akciót a MÁV-START. Az akció első hetének tapasztalatai azt mutatják, hogy nőtt a jegyet váltók száma és a bevétel.

A Budapest–Vác–Szob vonalon az eddigi tapasztalatok szerint – a korábbi időszakhoz képest – jelentősen nőtt a jegyet vásárló utasok száma az önkormányzat közreműködésével elkezdett fokozott ellenőrzések következtében – írja a Dunakeszipost.hu.

Dunakeszi állomáson 7-én 4200 utas váltott jegyet, ami az egy évvel ezelőtti azonos naphoz képest 130 százalékos többletbevételt hozott. Dunakeszi-Gyártelepen 6-án pedig 10 140-en váltottak menetjegyet, ennek köszönhetően a bevétel 106 százalékkal növekedett a tavalyi év azonos napjához viszonyítva. A két állomáson novemberben továbbra is folytatódik a jegyellenőrzés.

Segítőkész kalauzok

A Dunakeszin felszállók korábban észrevételezték, hogy zsúfoltak a csúcsidőben közlekedő váci vonatok. Az ellenőrzést végzők azt tapasztalták, hogy a legkihasználtabb vonatokon az első három kocsiban még az ülések között is álltak, a vonat végén található kocsikban viszont szabad ülőhelyek voltak. A megoldás érdekében a jegyvizsgálók segítőkészen irányították át a felszállókat a szabad ülőhelyekkel rendelkező kocsikba.

Szeptemberben, a Budapest–Vác vonalon végzett ellenőrzési akciósorozat 16 napján 442 utasnak nem volt jegye és a helyszínen sem mutatott hajlandóságot a jegyvásárlásra. Menetjegyet 1 693 utasnak adtak ki az ellenőrzések során.

Jönnek az emeletes vonatok

A több férőhely biztosítása és a vasúti közlekedés népszerűsítése érdekében a legnagyobb utasforgalmú váci és ceglédi vonalakon fognak közlekedni várhatóan 2019 végétől azok a nagy befogadóképességű, emeletes motorvonatok, amelyek szállítására nemrég írt alá keretmegállapodást a MÁV-START.

A szerződés összesen 40 motorvonat megrendelésére, lehívására biztosít lehetőséget, uniós forrásból. Eddig összesen 11 darabot rendelt meg a vasúttársaság, de a kormány döntése ezen felül újabb 8 darab finanszírozását tette lehetővé.