Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Először ő sírt, majd én és a bírónő is meghatódtunk” – Magyar Péter búcsúlevélben köszönt el Varga Judittól a válóperes tárgyaláson

Válásuk részleteiről is beszélt Magyar Péter kedd reggel az ATV Start című műsorában. Varga Judit volt férje azt mondta, nem váltak el haraggal, három gyermeküket ma is közösen nevelik, a bíróság közös felügyeleti jogot engedélyezett nekik. Ezért szerinte nagy kérdés, kinek állhat érdekében, hogy őt rossz színbe tüntesse fel.

A válóper

„A válásunk egy tárgyaláson zajlott, ahol én írtam egy búcsúlevelet, amelyet a bírónő megengedett, hogy felolvassak. Elkészítettem a feleségemnek a házasságkötésünkkor kapott csokrának a másolatát, és a levél felolvasásakor, először ő sírt, majd én és a bírónő is meghatódott” – mondta Varga Judit volt férje az ATV reggeli műsorában.

Koktéloztak egy teraszon

Magyar Péter azt mondta, a tárgyalás után Varga Judittal kiültek egy teraszra koktélozni, ahol együtt emlékeztek a házasságuk legszebb pillanataira. Arról is beszélt, hogy csak a szépre fog emlékezni és mindig is a gyermekeinek az anyja lesz a volt politikus. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Impulzív kapcsolatban éltek

Magyar Péter szerint Varga Judittal, a 18 évig tartó házasságuk alatt, egy impulzív kapcsolatban éltek, barátaik szerint „minden nap el tudtunk volna válni”.  Magyar Péter azt mondta, hogyha családon belüli erőszakkal teli házasságban éltek volna, akkor a bíróság nem engedélyezi a három gyerek közös szülői felügyeletét.

Feladta karrierét

Varga Judit volt férje, a beszélgetés alatt felidézte, hogy amikor kiköltöztek Brüsszelbe, akkor fél évig ő volt otthon a legkisebb gyerekkel, emiatt feladta az ügyvédi karrierét. Amikor pedig visszaköltöztek Magyarországra és Varga Juditból fideszes politikus lett, akkor pedig diplomata karrierét adta fel azért, hogy a gyermekekkel legyen.

Magyar Péter nevelte a gyerekeket

„Amikor államtitkár, majd miniszter lett, azalatt az 5 év alatt én voltam a gyerekekkel, volt olyan, hogy napokig nem látták, vagy 10 napig sem látták az anyjukat, végig én voltam velük. Nekem a gyerekeinél nincs fontosabb”.

Heti váltásban nevelik a fiukat

A mai napig heti váltásban vannak náluk, többször előfordul, hogy amikor az édesanyjuknál lennének, akkor is találkozik Magyar Péter a gyermekeivel és ez ellen Varga Judit nem tiltakozik.

Rendőrségi jelentés

Magyar Péter és volt felesége, Varga Judit balhés kapcsolatáról került a nyilvánosság elé egy rendőrségi jelentés hétfő este. Az anyagot most, három évvel annak születése után szellőztették meg a hvg-ban. Ebben többek között arról van szó, hogy az akkori igazságügyi miniszter a lakásuk ablakán akart a férje elől elmenekülni. 

Nem bizalmas

A szóban forgó dokumentumon nem szerepel a „titkos” vagy „bizalmas” minősítés, azt viszont a jelentést tevő rendőr beleírta, hogy Varga Judit akkori igazságügyi miniszter azt kérte tőle, hogy az ügyet kezelje bizalmasan. A jelentésben a veszekedés előzményeiről a Varga Judit védelmét éppen akkor ellátó rendőr azt írta: a miniszter kérte, hogy menjen el vele a lakásukhoz, így lehetett tanúja a pár egyre hangosabb szóváltásának – írja a hvg.hu

Kimászott az ablakon a miniszter

A rendőr saját bevallása szerint úgy érzékelte, Varga Judit félt és a jelenlétük nélkül kiszolgáltatott helyzetben lett volna. Ő maga, a rendőr a lakáson kívül állt, a szereplőkre nem látott rá mindig, de jól hallotta őket. Jelentése szerint a miniszter azt mondta a férjének: „engedj el”, és ha máshogy nem jut ki, hát kimászik az ablakon. A rendőr azt állítja, valaki kinyitotta a szuterin szoba ablakát, a párkányra pedig ruhákat és csomagokat próbált pakolni, miközben Varga Judit férje ezt próbálta megakadályozni.

Kiabálás

A jelentés szerint közben Magyar Péter azt kiabálta, hogy Varga nem mehet sehova, nem viheti magával a gyerekeket (akik nem voltak ekkor a helyszínen). A rendőri jelentésben foglaltak szerint a férfi azzal fenyegetőzött, hogy „majd megbánod még ezt, úgysem hisznek majd neked. Az egész kormány bele fog ebbe bukni, óriási botrányt csinálok ebből.” Egy ponton a rendőr a jelentése szerint arra utasította Magyart a házon kívül az ablaknál állva, hogy engedje el Varga Juditot, mire, állítólag Magyar vele kezdett veszekedni. A leírtak szerint az utcán is folytatódott a balhé, amit a szöveg szerint hosszan részletesen, felsorolva a rendőri intézkedéseket is. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Magyar Péter reakciója

Magyar Péter hétfő este a Facebook oldalán reagált a hvg cikkére. Varga Judit volt férjének reakcióját ebben a cikkükben tudod elolvasni.

Kiemelt kép: Varga Judit és Magyar Péter – Forrás: BPK montázs

Exit mobile version