Csak halála előtti napokban szóltak egy édesanyának a kistarcsai kórházban, hogy betegsége gyógyíthatatlan, családja az utolsó pillanatig reménykedett, hogy meggyógyul. A valós állapota a hivatalos dokumentumokba sem került bele. Férje az ápoláshoz sem kapott segítséget, pedig a hospice ellátás is elérhető lett volna számukra, sőt, el is kellett volna rendelni.

Nem kaptak megfelelő tájékoztatást 

Elmulasztotta tájékoztatási kötelezettségét a kistarcsai kórház azzal, hogy csak az utolsó napokban tájékoztatott a végstádiumról egy súlyos daganatos betegségben szenvedő beteget és családját. Az orvosok emberi méltóságot sértő helyzetbe hozták a családot, ami miatt per indult a kórház ellen – írja a TASZ.

Sérelemdíjat fizettek 

A kórház nem várta meg a bíróság ítéletét, hanem beleegyezett abba, hogy kifizeti a keresetben követelt jelképes sérelemdíjat Anita családjának. A TASZ szerint az eset rávilágít arra, hogy a hazai egészségügyi ellátórendszer sokszor nem tud kellő odafigyeléssel és empátiával viszonyulni a gyógyíthatatlan betegségekhez.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kötelező tájékoztatás

Emellett gyakori az is, hogy az orvosok nem adnak elegendő információt a betegnek és családjának, miközben az ellátás feladata és felelőssége a hozzátartozókra hárul. Mindezt annak ellenére, hogy jogszabályok alapján minden beteg jogosult az állapotáról szóló teljes körű tájékoztatásra, életkorának, iskolázottságának, ismereteinek, lelkiállapotának megfelelően – ez ugyanis szükséges ahhoz, hogy dönthessen arról, milyen ellátásba egyezik bele.

Emlődaganatot diagnosztizáltak

Anitát 2016-ban emlődaganattal diagnosztizálták, két évvel később csontvelő- és májáttétet, 2020 elején pedig agyi áttétet találtak nála. Az év őszétől már nem javult érdemben az állapota – egyre nagyobb fájdalmai voltak, ami miatt egyre erősebb fájdalomcsillapítókat írtak fel neki, a betegség lehetséges kimenetelét azonban nem közölték a családdal, ahogy azt sem, hogy a felírt kezelések már csak a tünetek enyhítésére irányulnak.

Nem kapott szakápolást 

Nem tájékoztatták őket arról sem, hogy az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott otthoni szakápolásra és hospice-ellátásra is jogosultak lettek volna, ezt a háziorvosnak saját hatáskörben kellett volna elrendelni.

Kórházba került 

2020 legvégén Anita nehézlégzés és lábfájdalom miatt kórházba került. Ekkor jelent meg először az orvosi dokumentációban, hogy végstádiumban van, és a kezelés már csak szenvedése enyhítésére irányul. 

Meghalt a családanya

Pár nappal később, 2021. január 3-án Anita meghalt. A családot a TASZ képviselte a kistarcsai kórház és a háziorvos ellen indított perben. Az orvosok a szervezet álláspontja szerint tájékoztatási kötelezettségük elmulasztásával emberi méltóságot sértő helyzetbe hozták a családot.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: kistarcsai kórház