A jelenleg is érvényben lévő kijárási tilalom miatt a szilveszteri tűzijátékok jelentős része a kereskedők nyakán maradhat, ugyanis Gulyás Gergely a tegnapi kormányinfón elmondta: a petárda- és tűzijáték-értékesítést betiltják idén.

Tilos lesz a használatuk

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón külön kiemelte, hogy ellentétben néhány korább hírrel, idén a petárdák, illetve tűzijátékok árusítása és használata szigorúan tilos lesz.

Nagy kiesés lesz ez a cégeknek

A Világgazdaság cikkében rámutat, hogy a pirotechnikai céget gazdálkodásában is jókora lyukat ütött a koronavírus járvány elleni védekezés. Mint írják a nagykereskedelmi szinten évi mintegy kétmilliárdos értékű szektor alapvetően két lábon áll:

  • év közben a rendezvényszervezéshez kapcsolódó megrendelésekből él,
  • év végén pedig a lakossági vásárlásokból.

A betiltás

Az előbbi 30, az utóbbi pedig 70 százalékát adja a forgalmának. A tömegesemények betiltása, főleg az augusztus 20-i ünnepségek elmaradása, a profi fellövő vállalkozásokat sújtotta – ezekből mintegy száz működik –, a szilveszteri időszakban viszont ennél jóval szélesebb kör érintett.

Ez volt tavaly

A cikkből kiderül, hogy tavaly mintegy hétszáz értékesítési pontonárultak tűzijátékot, leginkább a multinacionális kiskereskedelmi láncok parkolóiban, kisebb részben pedig magán-értékesítőhelyeken. Közülük az idén sokan lemorzsolódnak majd, mivel a kijárási tilalom fenntartása igen negatívan hat az üzletre.

Megszólalt az egyik cég kereskedelmi igazgatója

Az egyik pirotechnikai termékeket árusító hazai cég kereskedelmi képviselője azt mondta a lapnak, hogy az alapvető problémát a felhasználási időszak okozza. Itthon 2003 óta vásárolhatnak magánszemélyek legálisan pirotechnikai termékeket, és az év végén több százezren élnek is ezzel a lehetőséggel. A vonatkozó kormányrendelet három kategóriát nevesít: az első és a második kategóriába sorolt tűzijátékok egész évben felhasználhatók, birtokolhatók, és az egész évben nyitva tartó boltokban is megvásárolhatók. A harmadik kategóriába tartozó, tipikusan szilveszteri termékek viszont kizárólag december 28. és 31. között vehetők meg a kitelepült értékesítési pontokon. Ezek felhasználását csak december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig engedélyezik.

Nem lesznek engedmények

Mivel azonban ezúttal 20 és 5 óra között kijárási tilalom van érvényben, ez azt jelenti, hogy ha a döntéshozók nem tesznek engedményt, az idén mindösszesen három óra marad a közterületi durrogtatásra. 

Augusztus 20-án sem volt tűzijáték

Mint ahogyan arról korábban a BudapestKörnyéke is beszámolt idén elmaradt az augusztus 20-i rendezvény és tűzijáték is, ugyanis az akkor érvényben lévő járványügyi szabályok nem tették lehetővé annak lebonyolítását.

A biztonságra törekedtek akkor is

Mint akkor mondták az intézkedések beváltak, így nem volt érdemes kockáztatni, a legnagyobb biztonságra kell törekedni, valószínűleg pontosan ugyanezen logika mentén kell idén a szilvesztert is otthon ünnepelni.

Kiemelt kép: Illusztráció