Ferenc pápa szombaton találkozik az ország fiataljaival a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményen a katolikus egyházfő érkezése előtt fellépő Rúzsa Magdi a Petőfi Rádió Talpra Magyar című műsorában beszélt a hit fontosságáról.
Kapaszkodó
Az ember örömében vagy bánatában bármikor be tud menni egy templomba, mondta Rúzsa Magdi énekesnő, aki szerint a hit kapaszkodót jelent, hisz az ember tudja, hogy akár templomban, akár csak felnézve az égre, szólhat Istenhez. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Gyerekkori emlékek
Úgy érzi, a szülők feladata úgy nevelni a gyerekeket, hogy átérezzék ennek szépségét. Felidézte saját gyerekkorát is a műsorban. „Előttem van, hogy fekszem az ágyban, a szobában a testvéreim és édesanyám; nem esti meséket mondunk, hanem édesanyám tanít minket imádkozni. Emlékeszem, úgy vitt misére, hogy megnézzük a Jézuskát.”
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Istennel való kapcsolat
„Valahogy úgy építette föl bennem az Istennel való kapcsolatot, hogy elhittem, mindent elmondhatok neki, vele lehet beszélgetni, minden, ami ott van bennem, azt meg tudom vele osztani” – a mondta műsorban Magdi, majd hozzátette: úgy gondolja, több azáltal, hogy ennyire hisz gyerekkora óta, és saját gyerekeinek is meg tudja mutatni ezt az utat.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Megtisztelő felkérés
Rúzsa Magdi a szon.hu-nak adott interjújában arról is beszélt, hogyan fogadta a felkérést, hogy Ferenc pápának énekeljen. „Igazán megtisztelő a felkérés. Egy kicsi katolikus vajdasági faluból indulva különösen fontos ez, és hatalmas dolog, hisz minket, a közösséget, azt a parányi magyarságot a vasárnapi misék erősítettek és tartottak össze. A hit, mindenen átívelően, ott volt mindig bennünk. Lehetett háború, béke vagy mélyszegénység.”
Kitüntetés
„Ferenc pápának énekelni és közben megérinteni ennyi fiatal lelkét nekem olyan, mint a legmagasabb kitüntetés. Annak idején, kamaszként egy hasonló eseményen érintett meg engem is igazán hitünk mélysége. A felkérés nekem azt üzeni, a Jóisten méltónak talált, egyébként nem jött volna utamba ez a hatalmas lehetőség és megtiszteltetés.”
Ezt a dal fogja énekelni:
Részletes program
Ferenc pápa szombati programjának részleteiről, valamint arról, hogyan védik a Szentatya biztonságát, ebben a cikkünkben írtunk. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Ferenc pápa ellátogatott a az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomba
Kiemelt kép: Rúzsa Magdi