Amint arról a BudapestKörnyéke. hu is beszámolt Magyarországra érkezett Ferenc pápa, akinek a biztonságára testőrök vigyáznak, amíg hazánkban tartózkodik. A Szentatya biztonságának érdekében drónokkal repkednek majd a különböző helyszínek felett, sőt még a csatornafedeleket is lehegesztik.

Titokban

Nem véletlen az sem, hogy nem árulják el, a pápa percre pontosan, mikor érkezik a különböző programok helyszínére. Továbbá az is tudatos, hogy amikor a pápa repülőre száll, akkor lezárják a légteret. Ez nem csak az esetleges terrorcselekmények elkerülése miatt, de a balesetek megelőzése végett is fontos, ugyanis a pápához hasonló, magas rangú személyt szállító gépeknek minden esetben prioritása van. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Katonai múlt

„A TEK szinergiában dolgozik a svájci gárdával. Utóbbi nem csak a régies kosztümbe öltözött, alabárdos, sisakot viselő testőrök, hanem nagyon jól képzett, katonai- vagy titkosszolgálati múlttal rendelkező szakemberek” – magyarázta George Spöttle biztonságpolitikai szakértő a Borsnak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gyorsaság

A pápa útvonalának kiválasztása során azt is figyelembe veszik, hogyan lehet a leggyorsabban eljutni a városba a reptérről. Alternatív útvonalak is kidolgozásra kerülnek, ugyanis bármikor felmerülhetnek zavaró tényezők. „Az útvonalakat értelemszerűen előzetesen bejárják megfigyelők. Ha bármit észlelnek, legyen az akár egy autóbaleset, azonnal átirányítják a konvojt. A különböző egységek végig rádiókapcsolatban állnak egymással” – mondta a szakértő, aki hozzátette: a pápát páncélozott járművek szállítják.

Szigor

„Rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek a pápa szállásának biztonságára, hogy véletlenül se kerülhesse oda semmilyen robbanóanyag, ami Őszentsége életét veszélyeztetné. Ugyancsak szigorúan ellenőrizték a pápai szentmiséhez épített színpad alkotóelemeit. Léteznek olyan szenzorok, melyek még a robbanóanyagok molekuláris kipárolgását is képesek észlelni”- tette Spöttle.

Bombakereső kutyák

A szakértő ezen túlmenően azt is elmondta, a különböző helyszíneken bombakereső kutyákat is bevetnek, továbbá mesterlövészek is mindig jelen vannak. A nép között civil ruhás rendőrök állnak készenlétben, ha pedig valaki furcsán viselkedik, azonnal intézkednek.

A mai program

Ma délelőtt egyébként vak gyerekekkel, majd menekültekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, délután pedig fiatalokkal találkozik Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása második napján.

Magánlátogatás

Ferenc pápa szombat reggel magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban. Az egyházfő ezt követően a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozik, majd átmegy a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomba a görögkatolikus közösséghez.

Fiatalokkal is találkozik

Szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik. A tervek szerint Ferenc pápa golfkocsival jár majd körbe a fiatalok között. Az egyházfő este magántalálkozón fogadja a magyarországi jezsuita közösséget szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.

Élő közvetítés

Ferenc pápa vasárnapig tartó apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban szombaton és vasárnap is két-két – élő közvetítés lesz látható, hallható. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Súlyos betegségek gyötrik a Szentatyát – komoly orvosi stáb kísérte el Budapestre Ferenc pápát

Kiemelt kép: Ferenc pápa – Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt