Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Gyógyszerfüggő vagyok, többet szedek, mint az ország” – őszintén vallott Győzike, aki Curtisnek is üzent

Gyógyszerfüggőségéről vallott Győzike egy interjúban, amiben beszélt a Fradi-meccsek hangulatáról, sőt Curtisnek is üzent.

Folytatódott a botrány

Ahogy írtunk róla vasárnap, az eddigi legdurvább verbális inzultusokkal kellett szembenéznie a Fradi-Újpest meccsen a VIP-páholyban megjelenő Győzikének. A celebet először a hónap elején a debreceniek találták meg a Groupama Arénában. A hajdúságiak még csak sértegető rigmusokat kiabáltal felé, majd egy fordulóval később a diósgyőriek már molinóval is kifejezték nemtetszésüket a hirtelen zöld-fehér drukkerré vedlett celeb irányába. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Sértegető rigmusok

A miskolci kiírás ( „Szoszi Győző, dikk a Grófó”) azonban csak kedves kis bájcsevejnek tűnt az újpestiek molinóihoz képest. Emellett ment a verbális szidalmazás is, a magát a Romantic frontemberét is sértegető rigmusok mellett az első félidő végén felhangzott a „Fideszcsicska Ferencváros, hej, hej” is a lila szektorból.

Curtis is posztolt Győzikéről

Győzike egy „Zöld Sasok – Lila Majmok” feliratú sálat mutatott fel a meccsen az újpesti szurkolóknak, amit mellett az Újpest-szurkoló rapper, Curtis sem tudott elmenni: „Te napraforgó Patkány… Mostmár lesz falunap és a NAV sem basztat!” – utalva ezzel Gáspár Győző NAV-os ügyére.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Tehetség kell

A showman arról beszélt most, hogy neki politikai kapcsolatok nélkül sikerült oda kerülnie, ahova került, szerinte a tehetséghez nem kell semmiféle protekció. „Ahhoz minek protekció, hogy odaállsz a tévébe és megkapod az anyagot? El kell játszanod, vagy ott kell lenned. Ehhez nem kell protekció, ehhez tehetség kell, amit nem tudnak tőlem elvenni” – nyilatkozta.

Kiakadt a beszóláson

Külön sérelmezte azt, ahogyan Curtis beszólt neki a gyógyszerekhez fűződő kapcsolatára utalva. Elmondása szerint karrierje alatt már elmondták őt mindennek, és meg is alázták nemegyszer, ilyen keményen viszont még senki nem vette fel vele szemben a kesztyűt, mint a drogbotrányairól is ismert Curtis – írja a Blikk.

Őszinte vallomás

„Ahogy Curtis fogalmazott utoljára, hogy én egy gyógyszerfüggő vagyok, többet szedek, mint az ország. Hála a jó istennek! De én nem tagadom. Mit tagadjam? De az, hogy valaki elmegy szórakozni, elmegy focit nézni és életveszélyesen megfenyegetik… Miért is?” – mondta Győzike.

Eszméletlenül találtak rá

Egy évvel ezelőtt írtunk arról, hogy Győzike nemrég hét szem gyógyszer helyett húszat szedett be, majd ezt követően eszméletlenül találtak rá a szőnyegen. Győzike már az összes zárt osztályt megjárta, de most mindenképp ki szeretné kezeltetni magát.

„Elviselhetetlen vagyok”

A szőnyegen találtak meg múlt héten, begyógyszerezve, és igen, elviselhetetlen vagyok. Egy ilyen emberrel kell élnie a Gáspárné Balla Beátának – írja az Index. Mikor Evelin hazajön látogatóba, és megölelné az apját, akkor az apja a szőnyegen fekszik mozdulatlanul – mondta Győzike a műsorban.

Ezért vállalta fel

Elmondása szerint azért vállalja ezt most fel, mert nemrég meghalt egy ismerőse, egy celeb, aki nem vállalta fel, amit most ő megtett. „Hol van most ő? A földben, és maradt utána két gyerek” – tette hozzá. Először nem akarta elárulni, hogy kire gondol, végül azonban elmondta, hogy Berki Krisztiánra utalt.

Elmondja mindenkinek…

Amikor megtudtam, hogy meghalt azon a pénteki napon, akkor én olyan dühös voltam rá, hogy ő nem mondta el senkinek. Én elmondom kamerák előtt mindenkinek, hogy beteg vagyok, hogy nagyon beteg vagyok, hogy elmegyek a szanatóriuma, és hogy kikapcsolom a telefonomat –  fogalmazott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Győzike a Fradi meccsen

Exit mobile version