Gáspár Győző is élőben nézte a Fradi-Újpest mérkőzést vasárnap a Groupama Arénában. Az Újpest szurkolók molinókkal és rigmusokkal szálltak bele Győzikébe.

Folytatódott a botrány

Talán az eddigi legdurvább verbális inzultusokkal kellett szembenéznie a Fradi-Újpest meccsen a VIP-páholyban megjelenő Győzikének. A celebet először a hónap elején a debreceniek találták meg a Groupama Arénában. A hajdúságiak még csak sértegető rigmusokat kiabáltal felé, majd egy fordulóval később a diósgyőriek már molinóval is kifejezték nemtetszésüket a hirtelen zöld-fehér drukkerré vedlett celeb irányába. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Sértegető rigmusok

A miskolci kiírás ( „Szoszi Győző, dikk a Grófó”) azonban csak kedves kis bájcsevejnek tűnt az újpestiek molinóihoz képest. Emellett ment a verbális szidalmazás is, a magát a Romantic frontemberét is sértegető rigmusok mellett az első félidő végén felhangzott a „Fideszcsicska Ferencváros, hej, hej” is a lila szektorból.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Curtis is posztolt Győzikéről

Győzike egy „Zöld Sasok – Lila Majmok” feliratú sálat mutatott fel a meccsen az újpesti szurkolóknak, amit mellett az Újpest-szurkoló rapper, Curtis sem tudott elmenni: „Te napraforgó Patkány… Mostmár lesz falunap és a NAV sem basztat!” – utalva ezzel Gáspár Győző NAV-os ügyére.

Észrevették Győzikét

Ahogy írtunk róla, még el sem kezdődött a meccs, máris kiszúrták a lelátón Győzikét és családját. A kórus egyre erősebb és hangosabb lett, és a fültanúk szerint volt periódusa a meccsnek, amikor a hazai tábor is hangját elnyomta a skandálás.

Gyűlölködés

„Mocskos cigány, büdös cigány, fideszes cigány. Majd jött a következő rigmus: Győzike, Győzike, fideszes g*cike” – szóltak a gyűlölködő rigmusok az információink szerint 450 fős debreceni tábor felől. A hangosbeszélő hiába kérte a drukkereket a sportszerű szurkolásra.

Kellemetlen helyzet

 „Szürreális volt a jelenet, sokan nagyon kellemetlenül érezték magukat, nem csak Győzőék. A VIP-szektorban nagyon sokan voltak, korra, nemre nézve nagyon vegyes volt a kép, de mindenki fel volt háborodva. Ám hiába néztek rosszallóan vagy válaszoltak néhányan a skandálóknak, ettől nem változott a helyzet, pedig hamarosan megérkeztek a biztonságiak is” – mondta egy szurkoló a Blikknek.

Család

Gáspár Győző a meccs után ezt írta a Facebookjára: „A Fradi nem egy csapat. A Fradi körül kialakult egy életérzés, amit fradizmusnak is hívnak. És ettől mindez egy nagy családként működik. A szurkolók is részesei ennek a családnak. Aki igazi szurkoló, annak ezt nem is kell mondjam, úgy szeressék ezt a családjukat is, mint az igazit.”

Befogadó ország

Gáspár Győző kedden a Facebookján is reagált az őket ért incidensre. Azt írta, hogy „mindenki magyar, aki ebben az országban él, és magyarul beszél, és a közösséghez akar tartozni. Ez a fajta befogadás ebben az országban régen működött.”

Egyenlőnek születtünk

„A 21. századra felejtettük el, amikor fantasztikus technikai eszközök állnak rendelkezésünkre, amikor olyan gyors autók meg repülők közlekednek, hogy már nem is tudjuk, milyen gyorsan lehet menni, csak éppen a tudatunk, az emberségünk, a szívünk nem követte ezt az utat. Mindannyian egyenlőnek születünk. Nézzék meg a gyerekeket. Nem gyűlölnek, nem félnek, ez a természetes lényünk. A rasszizmus nem velünk született, hanem tanuljuk” – fogalmazott.

Fidesz miatt támadják

A Telexnek elmondta, hogy azóta kap ilyen támadásokat, amióta felvállalta, hogy fideszes. A vendégszurkolók reakciói elkeserítették és megijesztették. Gáspár Győző azt is mondta: neki nincs baja másokkal azért, mert ellenzékiek vagy nem cigányok, így nem igazán érti, másnak mi baja vele.

Közös fotót posztolt az elnök

Kubatov Gábor, aki a Fradi elnöke, a történtekre reagálva Facebook-oldalán osztott meg egy közös fotót Gáspár Győzővel, a politikus a képhez azt írta, hogy „náluk nem számít, ki honnan és mikor érkezett, csak az, hogy együtt szurkoljanak Ferencvárosért”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Győzike a Fradi meccsen – Forrás: Curtis Facebook oldala