Lassan itt vannak az ünnepek, egyik vendégség éri majd a másikat, és persze mindenki próbál majd valami igazán ütőset prezentálni. Akár az ételeket, akár az italokat tekintjük, nincs olyan vendéglátó, aki ne próbálná meg a legtöbbet nyújtani a vendégeinek.

Természetesen ilyenkor jobban el lehet “szállni”, és megengedhetünk magunknak olyan dolgokat is, amiket az év többi napján nemigen. Ilyen lehet többek között a MegaDrink whisky kínálatában kapható Chivas Regal. 

Ezt a nevet már egészen biztosan mindenki számtalanszor hallotta, ugyanakkor kevesebben vannak azok, akik valóban ittak is már ebből a fenséges röviditalból. Hogy mitől is lesz ez olyan különleges, azt mai cikkünkben vesszük górcső alá!

Hogyan készül ez a pompás ital?

Minden az alapokon, a kezdeti lépéseken, és természesen a legfőbb összetevőn múlik, ami nem más, mint az árpa. És akkor nézzük is lépésről lépésre, hogyan készül ez a csodálatos itóka:

  • Az árpát először áztatják, csíráztatják, majd malátázzák.
  • Ezután következik az árpa szárítása, ami füsttel történik – ez a magyarázat a füstös utóízre.
  • Majd következik az erjesztés, a lepárlás és az érlelés. Természetesen minden lépésnek megvannak a szigorúan előírt szabályai, amelyeket most hely hiányában nem áll módunkban messzemenően részletezni.
  • Ahhoz, hogy elérjék a jellegzetes ízvilágot, amely a Chivas Regalt jellemzi, a különféle hordókban érlelt párlatokat a helyes arányban össze kell önteni.
  • Ez követően palackozzák az italokat, és amennyiben szükséges vízzel higítják, valamint ellenőrzik a megfelelő minőséget.

A 18 és a 25 két nagyon fontos szám a brand életében, hiszen ennyi idős italokat árusítanak, vagyis a világ negyedik legkelendőbb whiskyjére bizony elég sokat várni kell – de a várakozás minden perce megéri! 

Meg kell adni a módját!

Akárhányszor látjuk a filmeken, azok, akik ezt az italt választják mindent csinálnak, csak nem habzsolnak. Komótosan szednek maguknak három-négy jégkockát, rátöltenek egy kevés whiskyt, amit aztán csendesen,megfontoltan korytolgatnak, ízlelgetnek, miközben egymás között megbeszélik a világ történéseit és legfontosabb dolgaikat.

Nem is szabad ezt az italt másként fogyasztani, hiszen a komótosság, amivel érlelődött megérdemli a tiszteletet, amelyet csak úgy adhatunk meg, ha nem habzsolunk, hanem megadva a módját ízlelgetjük azt, amelyet oly sok éven át készítenek nekünk!

Csak óvatosan!

Óriási vétek volna kihagyni az intelmet ebből a cikkből, ami szerint vagy iszunk vagy vezetünk, a kettő együtt soha nem valósítható meg, mert rengeteg veszélyt tartogat.

Ha azonban kényeztetni szeretnénk magunkat, kiélvezni az ízkavalkádot, akkor mindenképpen a világ talán legkíméletesebben legyártott skót whiskyjével kell nekiállnunk ismerkedni!


Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a megadrink.hu oldalt működtető cég.