Két ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült, amikor autójukkal árokba hajtottak szombat hajnalban Szigetszentmiklóson – közölte a Pest vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Baleset Szigetszentmiklósnál
Szigetszentmiklósnál, a Csepeli úton fának csapódott egy személyautó az 51101-es út 3-as és 4-es kilométere közötti szakaszon. A város hivatásos tűzoltói két beszorult embert feszítővágó segítségével kiemeltek a járműből – írja a katasztrofavedelem.hu.
Ketten meghaltak
Az autóban három fiatalember utazott. A baleset következtében ketten meghaltak, egy ember pedig életveszélyesen megsérült. Váraljai Anita Kamilla szóvivő azt közölte, hogy a baleset a Csepeli úton történt, ahol az autó letért az útról, árokba hajtott és nekiütközött egy fának. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Hirdetés
Rendőr halt meg
Az autó 23 éves sofőrje – egy szolgálaton kívüli rendőr – és egyik, szintén 23 éves utasa a helyszínen meghalt, míg a harmadik, 24 éves utas súlyosan megsérült, őt kórházba szállították. A sajtóreferens hozzátette, hogy a további nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség végzi.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Terelt útvonalon jártak a buszok
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozás volt érvényben. A Volánbusz járatai is terelt útvonalon közlekedtek. “Baleset miatt a 673-as, 674-es vonalszámú járataink terelt útvonalon, Szigetszentmiklós, Bányató út; Szigetszentmiklós, Bánki Donát utca; Szigetszentmiklós, Temető u.; Szigetszentmiklós, Wesselényi u. megállóhelyek érintése nélkül közlekednek” – írja közösségi oldalán a Volán. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán