A KDNP pénteken délután négy órára közös imádságot szervezett a budapesti Március 15. téri Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom altemplomába. Az eseményen részt vett Orbán Viktor édesanyja, Rétvári Bence és Hankó Balázs felesége is.
Közösen imádkoztak
Péntek délután közös imádságot tartott a KDNP a budapesti Március 15. téri Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom altemplomában. Rétvári Bence, a párt frakcióvezetője a „politikai rabok kiszabadulásáért” hirdette meg az eseményt, amelyen Hankó Balázsért, Varga-Bajusz Veronikáért, Seszták Miklósért, Bús Balázsért és családjaikért imádkoznak. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Hankóné is felszólalt
Osztie Zoltán katolikus plébános az imádság elején elmondta: A könyörgés a politikai üldözöttekért is szól. Hankóné Hrágyel Zsuzsanna is felszólalt a templomban. Hankó Balázs felesége elárulta, hogy a volt miniszter minden este 9 órakor imádkozik, ezért azt kérte, hogy mások is tegyenek így. Hankó Balázs felesége, Hankóné Hrágyel Zsuzsanna elárulta, hogy mindennap fél hat körül tud 10–15 percet beszélni a már több mint két hete előzetes letartóztatásban lévő férjével.
Varga-Bajusz Veronika levelét is felolvasták
Varga-Bajusz Veronika, Hankó Balázs volt államtitkárának férje felesége levelét olvasta fel, amelyben többek között az állt, hogy „az igazságtalanság mellett a tehetetlenség a legfájóbb.”
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!
Rétvári Bence a közös imán

Seszták üzenetét Rétvári olvasta fel
A fogolyszabadító imán Rétvári Bence olvasta fel az előzetes letartóztatásban lévő Seszták Miklós szavait. A politikus börtönből küldött üzenetében hangsúlyozta, hogy a nehézségek ellenére is békét és erőt találnak a hitükben, az imákban és az egymás iránti szeretetben. Arra kérte a résztvevőket, hogy a nyilvánosságtól távol, egymásra figyelve éljék meg ezt az időszakot, és őrizzék meg emberségüket. Üzenetében kitért arra is, hogy sokat gondolnak barátaikra, köztük Veronikára és családjára, erőt és kitartást kívánva nekik, majd azzal a bibliai gondolattal zárt, hogy az Úr velük megy és nem hagyja el őket – idézte a Blikk.
12 milliárd kenőpénz Sesztáknak?
Seszták Miklós, KDNP-s képviselőt szeptember 28-án vették őrizetbe, miután az Országgyűlés felfüggesztette mentelmi jogát. Ezután a bíróság 30 napra letartóztatta. A vád szerint az Orbán-kormány egykori minisztere közel 12 milliárd forint kenőpénzt fogadott el. Kapcsolódó cikk: Letartóztatták Seszták Miklóst, Kisvárda királyát: az Orbán-kormány volt minisztere a vád szerint 12 milliárd forint kenőpénzt fogadott el
Hankó 17 milliárdot osztott szét
Hankó Balázst, Seszták Miklóssal egy napon vették őrizetbe. Az NKA-botrány azután robbant ki, hogy a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) egyik munkatársa, Papp Gergő azzal kereste meg Molnár Áron színész-aktivistát, hogy tudomása van egy közel 17 milliárd forint összértékű NKA-s támogatáskifizetésről, amelynek sem a döntéseit, sem a döntéshozó testületét nem hozták nyilvánosságra. Az ügyről Molnár Áron április 23-án számolt be a nyilvánosságnak, és arról beszélt, hogy az NKA milliárdokat utalt ki a Fidesz gazdasági, közéleti és művészeti holdudvarának. Ennek hatására az NKA oldalára is felkerült egy lista, melyből tisztán látszott, hogy nagyon sok, Fideszhez közeli alkotó kapott az NKA bizonyos kiemelt kulturális keretéből kirívóan nagy összeget. A hírek megjelenése után Bús Balázs lemondott az NKA alelnöki pozíciójáról. Kapcsolódó cikk: Diplomataútlevelet és 32 milliós végkielégítést kapott az Orbán-kormánytól Bús Balázs, aki jelenleg a Csillag börtönben tölti előzetes letartóztatását
Kiemelt kép: Osztie atya és Hankó Balázs felesége – Forrás: Facebook/Rétvári Bence

