Zaklatás vétsége miatt állítja bíróság elé a Gödöllői Járási Ügyészség azt a férfit, aki közel három éven keresztül üldözte szerelmével a szomszédasszonyát. A férfi négy évvel ezelőtt szerzett tudomást arról, hogy a szomszédjában lakó nő szakított a párjával, ezért szerelmet vallott neki.

A nő visszautasította az udvarlást 

A nő azonban egyértelműen a férfi tudomására hozta, hogy nem akar tőle semmit, hagyja őt békén. A férfi eleinte csak a véletlen találkozások alkalmával, illetve közösségimédia-felületen próbált kapcsolatot teremteni a nővel, később azonban már napi szinten zaklatta telefonon. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Telefonon és interneten is zaklatta 

A háborgatás akkor sem szűnt meg, amikor az asszony minden platformon letiltotta a férfit, mert más telefonszámokról és profilokról tovább folytatta a zaklatást. A nő a saját udvarán sem lelt nyugalmat, mert a szomszédja figyelte őt, és ahogy meglátta, kiabálni kezdett neki, vagy köveket hajigált az udvarra.

Feljelentést tett a nő 

Előfordult olyan is, hogy az elkövető csokoládét dobott be a nő fürdőszobájának ablakán. A férfi a munkából hazafelé tartó nőt mindig a buszmegállóban várta, és a munkahelyén is felkereste. A férfi zaklatásának az vetett véget, hogy az asszony tavaly szeptember elején feljelentést tett a rendőrségen. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!


A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdetőink tudják, hogy helyben reklámozni a leghatékonyabb. Részletek itt


 

Kiemelt kép: illusztráció