Augusztusban jelentette be a kormány, hogy a könnyűzenei ipar megsegítésére raktárkoncerteket szerveznek 5,3 milliárd forintból.

Időközben azért az is kiderült, hogy a megszorult zenekarok mellett NER-közeli vállalkozók is jól járnak ezzel – írja a 24.hu.

Azt már egy ideje lehetett tudni, hogy zajlanak a felvételek, most azonban kiderült a program indulásának hivatalos dátuma is:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Az első előadások már szeptember 21-étől megtekinthetők lesznek, ezt követően a tervek szerint egészen november végéig érkeznek majd folyamatosan az új koncertek.

Ez is érdekelhet: Kiderült: Így segítené a kormány a zenészeket

A felvételek megtekintéséhez csupán egy díjmentes regisztrációra lesz szükség a mindiGO TV mobilapplikáción és máris elérhetővé válik többek között Keresztes Ildikó, az EDDA vagy épp Tóth Gabi koncertje” – írják a szervezők közleményben.

A Raktárkoncert-sorozat csaknem 200 fellépője közül már színpadra lépett többek között Balázs Fecó, Tóth Gabi, Tóth Vera, Demjén Ferenc, a Skorpió, a Neoton Família, Charlie, a Tátrai Band, a Mobilmánia, Radics Gigi, Török Ádám és a Mini, Zorán, a Dinamit, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Magna Cum Laude, Hobo, a Hooligans, az Emelet, a Besh O Drom, az Aurevoir, Rúzsa Magdi.

Kiemelt kép: Illusztráció