Hétfőn ebédidőben kapott váratlan telefonhívást egyik budai szálloda igazgatója: az egyik fővárosi kórház alkalmazottja kereste fel, aki közölte vele, hogy egy órbán belül ürítse ki a hotelt költöztesse ki az ott lakó vendégeket, ugyanis az enyhébb koronavírus-tünetekkel bíró pácienseket oda viszik majd, így covid-kórházzá alakul át a szálloda.
ITT TALÁLOD A LEGFRISSEBB KORONAVÍRUS HÍREKET!
Több probléma is volt a dolgokkal
A szinte lehetetlen határidő mellett egyéb problémák is voltak ezzel a dologgal, példának okán az, hogy a hotel a járvány miatt zárva tart, jelenleg nincsenek aktív dolgozók, sőt az épületben nem is fűtenek. Vagyis az egy órán belüli kiürítésnek, majd átalakításnak számos gyakorlati akadálya lett volna.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
FRISS!
Szülőként most aztán tényleg égnek áll a hajad Müller Cecíliától, közben újabb 92 ember halt meg Magyarországon
Végül nem foglalták el
A szállodát végül nem foglalták le, mert az ügyben az igazgató, majd a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is telefonálgatni kezdett.
Szabáltalanul járt el az alkalmazott
Flesch Tamás, a szövetség elnöke a 444-nek elmondta, hogy a járvány elleni védekezést irányító Belügyminisztérium azt mondta nekik, hogy a hotelre rátelefonáló kórházi alkalmazott szabálytalanul járt el.
Nem lett belőle járványkórház
Ugyanis a hotelek esetleges elfoglalása kapcsán csak az Operatív Törzs dönthet, ráadásul soha nem ilyen lehetetlenül rövid határidővel. A kérdéses szállodából így azóta sem lett szükségkórház.
EZT SE HAGYD KI!
7499 beteget kezelnek kórházban, 581 fertőzött van lélegeztetőgépen: Kásler Miklós szerint két hét múlva 30 ezren is lehetnek kórházban
További gondok
A lap Fleschtől megtudta, a konkrét eset hiába oldódott így meg viszonylag gyorsan, mert sajnos a helyzet az, hogy a hazai hotelek még most sem ismerhették meg azt a listát, ami a potenciálisan elfoglalható szállodákat tartalmazza.
Nehezítő tényezők
Ami igencsak hátrányok a tulajodnosokra nézve, hiszen a járvány miatt rengeteg szálláshely zárta be a kapuit, amiket pontosan emiatt csak sokkal lassabban és nehezebben lehet kórházzá alakítani, szemben a folyamatosan üzemelő társaikkal.
Örülnének, ha tudnának segíteni
Felsch egyébként többször elmondta a lapnak, hogy a szövetség tagjai a legnagyobb örömmel vesznek, vennének részt a járvány elleni védekezésben, a szállóik átalakításával is, a segítséget kötelességüknek is érzik, de információk híján segíteni sem tudnak hatékonyan.
EZEK A BUDAPESTKÖRNYÉKE LEGFRISSEBB HÍREI
- Az Airbnb-tiltás megszegőire NAV-ellenőröket küldene a 6. kerület polgármestere, Soproni Tamás
- “Kierőszakolt beruházásokat kényszerít Budapestre az Orbán-kormány” – állítja a 3. kerület polgármestere, Kiss László
- Elhunyt Kiss Gábor, Villány ismert borásza 45 éves volt
- Izgalmas kirándulási lehetőségek évszaktól függetlenül
- Egyre durvább és mocskosabb ügynek tűnik a Szőlő utcai botrány: az igazgatói iroda melletti fürdőszobás lakrészből bizonyítékokat tüntethetett el az egyik nevelő
Kiemelt kép: Illusztráció
