Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Holnap kezdődik a Lázár János által kierőszakolt felújítás, teljes újratervezésre van szüksége annak, aki a győri fővonalon utazna

A Biatorbágy és Szárliget közötti vasúti pálya felújítása miatt hétfőtől jelentősen módosul a vonatok közlekedési rendje a Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom vonalon. Ez az a vonal, ahol a forgalmat 140-ről 100 km/órára lassították, emiatt egyes vonatok menetideje 20 perccel nőtt. Mutatjuk a változásokat, egy biztos: nem szabad majd megszokásból közlekedni.

Végre kikerült a menetrend

Büszkén hirdeti a MÁV, hogy másfél nappal a vágányzár előtt közzétették a várható menetrendet, a felújításra Lázár János utasította a MÁV vezetését még hetekkel ezelőtt. A vasúttársaság közleménye szerint a vágányzár első ütemében, szeptember 18-tól október 26-ig érvényes menetrendek már elérhetők az ELVIRA menetrendi keresőben és a MÁV applikációban, az utasaink így már ennek segítségével tudják megtervezni a jövő heti utazásukat. Az utasok számára tájékoztató weboldalt hoztak létre, amely folyamatosan bővülő, frissülő tartalommal, térképpel segíti a felkészülést a vonatokkal, pótlóbuszokkal történő utazásra, átszállásokra. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fix 10-25 perces késéssel számol a MÁV

Óránként mindkét irányba csak egy-egy személyszállító vonat haladhat át az egyvágányú pályán Biatorbágy és Szárliget között, ezért a nemzetközi és a reggeli csúcsidőben egyes belföldi vonatok (Railjet xpress, EuroCity, EuroNight és gyorsvonatok) biztosítják az átszállásmentes utazást. A nemzetközi járatok teljes útvonalukon közlekednek a főváros és Hegyeshalom között, de nem állnak meg a Tatabánya és Kelenföld közti szakaszon. A belföldi utasok is igénybe tudják venni, azonban az ülő- és állóhely kapacitásuk korlátozott. A nemzetközi vonatok esetében 10-25 perccel hosszabb menetidőkre lehet számítani.

Figyelmeztetik a budaörsi utasokat

Az S10-es vonatok megosztva, csak a Déli pályaudvar és Budaörs, valamint Szárliget és Győr között közlekednek. A Szárliget–Győr szakaszon közlekedő vonatok és a pótlóbuszok közti átszállás Tatabányán javasolt a MÁV közleménye szerint. Az S12-es vonatok megosztva, csak a Déli pályaudvar és Budaörs, valamint Tatabánya és Oroszlány között járnak, módosított menetrend szerint. Tatabányáról Oroszlány felé 50, Oroszlányból 20 perccel később indulnak az alapmenetrendhez képest.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

De legalább nem kell helyjegy

Hétfőtől helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetők a győri fővonalon közlekedő InterCity-k a teljes útvonalukon, a nemzetközi vonatok pedig a Keleti pályaudvar és Tatabánya között, ezenkívül az M4 metrón pedig elfogadják a győri vonalra érvényes vasúti jegyeket és bérleteket. A személyszállító vonatokat érintő korlátozások miatt szeptember 18-án, hétfőtől a Keleti pályaudvar és Sopron, illetve Szombathely között közlekedő, valamint a Mura és Dráva InterCity-k helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetők a teljes útvonalukon. A nemzetközi vonatokat (Railjet xpress, EuroCity, EuroNight) hétfőtől pedig a Keleti pályaudvar és Tatabánya között lehet igénybe venni helyjegy váltása nélkül.

Vármegyebérlettel is metrózhatunk

A vonatokról, illetve pótlóbuszokról Kelenföld vasútállomástól, valamint az odáig történő utazás megkönnyítése érdekében szeptember 18-tól az M4-es metró teljes vonalán elfogadják a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalra érvényes vasúti jegyeket és bérleteket (beleértve az ország- és a Pest vármegyebérleteket).

Visszafizetik a jegyünket

Ha az utazásáról lemondó utasa pályafelújítás és a korlátozások miatt a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalra érvényes, de fel nem használt menetjegye árának visszatérítését kéri, akkor részére a menetdíjat, felárat kezelési költség levonása nélkül visszatérjük a vasúti pénztáraknál. Online vásárolt menetjegy esetén a visszatérítést az ügyfélszolgálat végzi.

Utolsó nap a tervezésre

Lehetőség szerint már hétvégén érdemes előre megtervezniük az utazásukat figyelembe véve a hosszabb eljutási időket, szükség esetén az átszállások idejét, illetve azt, hogy a vonatokon, a pótlóbuszokon és a térségi menetrend szerinti buszjáratokon is a megszokottnál többen utaznak majd. Azt javasolják, hogy az online utazástervezéshez még kizárólag a vasúttársaság fenti két menetrendi tervezőjét vegyék igénybe a hétvégén és a jövő hét elején.

Erre figyeljünk a tervezésnél nagyon:

A keresésnél az utasoknak a MÁV szerint a kiindulási és érkezési állomások beállításán kívül arra is figyelni kell, hogy az utazás napját (szeptember 18. és október 26. közötti dátum) is pontosan meg kell adni ahhoz, hogy a módosított menetrendnek alapján megfelelő vonatokat, pótlóbuszokat és átszállási helyeket jelezzen az ELVIRA vagy a MÁV app. Ha utas az utazás tervezett indulási vagy érkezési idejét is megadja, akkor szűkebb ajánlati listából könnyebben tud választani.

Pótlóbuszok a személyvonatok helyett

Az S10-es, S12-es és InterCity vonatok esetében a menetrendi kereső jelzi a pótlóbuszra való átszállás, illetve a vonatra való visszaszállás állomását is, továbbá a buszokra kattintva meg lehet tudni, hogy mely köztes állomásokon, megállóhelyeken állnak meg.

Ezután jön a feketeleves

„Miközben a MÁV bejelentette a Budapest–Bécs-vasútvonal felújításának első ütemét és az azzal járó korlátozásokat szeptember 18. és október 26. között, megbízható értesüléseink szerint még csak ezután jön a feketeleves, melyről a közlemények mélyen hallgatnak: novembertől három hétre teljesen lezárják a vasútvonalat, egyenes következményeként annak, hogy a bevezetett óránkénti 100 kilométer sebességkorlátozás okozta botrány ráégni látszik Lázár János vasútromboló miniszterre, aki most a józan észnek ellentmondó erőltetett karbantartási munkálatokat rendelt el az államvasútnál” – kezdi bejegyzését a Közlekedő Tömeg elnevezésű civil szervezet.

Nem másfél nappal előtte kellene szólni

Az egységes európai vasúti térségről szóló EU-irányelv szerint ugyanis a 7 napot meghaladóan a forgalom több mint 30%-át érintő pályakarbantartásokat 2 évre előre meg kell hirdetni a vasutat használókkal a korlátozások elfogadható módját egyeztetni és ez alapján 1 évre előre véglegesíteni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: MÁV

Exit mobile version