A Partizán stábja nemrég Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egy munkanapját követte végig. A forgatás során egy nem tervezett kórházlátogatás is bekerült a napi programba: a tárcavezető a Heim Pál gyermekkórházba érkezett, ahol jelenleg több gyerek él úgy, hogy nincs szükségük folyamatos orvosi ellátásra.
Több gyerek él a kórházban
A két gyermek nem beteg, csak az állam egyszerűen nem tudta őket máshol elhelyezni. Az egyikük több mint egy éve lakik a kórházban, egy másik karácsony óta, és úgy tűnik, egy kislány is ott ragadt az intézményben. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Zárt osztályon él a kisfiú
Az egyik ott élő gyerek egy 6 éves kisfiú, akit súlyosan bántalmaztak otthon, az ellátása után pedig az osztályvezető főorvos nem engedte haza. Ezért tavaly december óta a pszichiátria zárt osztályán éli napjait. Még óvodába sem tud járni, mert nincs rendszere annak, hogy ki vihetné el őt és ki hozhatná vissza. Ideje nagy részét emiatt egy kis ingerszegény szobában tölti.
Elindult a gyermekelhelyezési ügy
A Partizán közlése szerint a forgatás után az Egészségügyi Minisztérium felvette a kapcsolatot az Országos Gyermekvédelmi Szolgálattal a három gyerek elhelyezésének ügyében. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Érdemes tudnod
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát. Több ezren választották már a Budapest Környéke Partnerprogramban a fizetett cikkeket, az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!
A teljes riportot itt tudod megnézni
Kiemelt kép: Heim Pál Gyermekkórház


