Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2010-ben mintegy 15 kilogramm heroint hozott be Magyarországra, majd elmenekült – tájékoztatott a Pest Megyei Főügyészség.
A külföldi vádlott 2010 májusában egy kamionnal Gyulánál lépett be Magyarországra. Szigetszentmiklósnál egy parkolóban közvetlenül a társai autója mellé állt, és – miközben egyikük a járművek körül sétált – átrakott két, heroint tartalmazó táskát.
A közlemény szerint a vádlott két társát a rendőrök Vasad külterületén ellenőrizték, és megtalálták náluk a kábítószert. Emiatt 2013-ban kábítószerrel visszaélés bűntette miatt szabadságvesztésre ítélték őket.
A harmadik gyanúsított azonban elmenekült, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene, de csak idén márciusban, Azerbajdzsánban fogták el.
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdetőink tudják, hogy helyben reklámozni a leghatékonyabb. Részletek itt!
A letartóztatásban lévő férfi ellen a megyei főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.
MTI, Kiemelet kép: illusztráció

