Koronavírus térkép készült az interneten, a Google segítségével. Jól látható, hol vannak éppen karanténban és merre vannak igazolt esetek, vagyis koronavírus-fertőzöttek.

Budapest agglomerációjában a március 18-i adatok szerint ezeken a településeken vannak karanténban emberek: Törökbálint, Pilisjászfalu, Tokod, Vác, Vácrátót, Dunakeszi, Göd. Igazolt koronavírus-fertőzött pedig ezeken a településeken van: Veresegyház, Gyál, Monor és persze Budapest

A térkép készítője a nyilvánosan elérhető adatokból állította össze a koronavírus-térképet. Ha ráviszed az egeret egy-egy jelölőre megtalálod a forrást.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Általában a helyi polgármesterek Facebook oldalai, vagy a helyi portálok szerepelnek forrásként. Ebből az következik, hogy az adatok hitelesek, hiszen ha egy polgármester településén karantént rendelnek el, arról szólnak neki, a polgármesterek pedig jó esetben tájékoztatják az ott élőket.

A térképet a pandemia.hu készítette, ők folyamatosan figyelik az ország hírfolyamait és ahol koronavírus-esetet, karantént vagy igazolt fertőzöttet találnak, jelzik.

A térkép biztosan nem tűpontos, mégis hiánypótló, hiszen a magyar hatóságok Európában szinte egyedüliként nem hajlandóak területi adatokat közölni a fertőzöttekről.

Kiemelt kép: Google Maps – Forrás: pandemia.hu