A napokban két tűzeset is történt az M0-ás autóúton. Az egyik alkalommal egy lángoló autó keltett riadalmat, miután sofőr nélkül gurult be a sávok közé, a másik esetben az út melletti növényzet kapott lángra. A tüzekről készült videót a cikkünk alján nézheted meg.
Kigyulladt autó
Menet közben kigyulladt egy autó az M0-ás autóúton Csömör térségében, szerencsére sikerült lehúzódnia a sofőrnek. Egy aprócska probléma volt csak, hogy elfelejtette vagy nem tudta behúzni a kéziféket, így pár perc után a kocsi lángolva begurult a sávok közé. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Lesz még kavarodás
Mint kiderült, a kocsit éppen elhozta a sofőr egy vásárlásból, nem is volt még átíratva és a végén el is hagyta a helyszínt. Jogilag tehát még a régi tulajdonosé volt az autó, ebből bizonyára lesz még kavarodás.
Autótűznek látszott
A második esetnél a szigetszentmiklósi mérnökség egyik művezetője füstöt vett észre, először azt hitte, hogy a leállósávon tartózkodó autó gyulladt ki, de ahogy közelebb ért látta, hogy a rézsű ég, a nála lévő poroltóval sikerült megfékezni a lángokat és a kiérkező BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság segítségével elkerülték a nagyobb bajt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Itt a videó a tűzesetekről
Kiemelt kép: részlet a fenti videóból