Továbbra is áll a bál Menczer Tamás és a pilisborosjenői polgármester között. Amint arról korábban beszámoltunk, a település október 22-i rendezvényén a fideszes országgyűlési képviselő is beszédet mondott volna. A Facebook-bejegyzése alatt többen is jelezték kommentben, hogy nem örülnek a politikus érkezésének.
Lemondta Menczer beszédét
Szerdán a polgármester újabb posztban tudatta a nyilvánossággal, hogy „megosztottság-növelő hatása miatt” lemondta Menczer Tamás tervezett beszédét. A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója erre úgy reagált: „Polgármester úr attól tart, hogy én mit fogok mondani az ünnepi beszédemben. De engem nem hívott fel, nem kérdezett meg, nem egyeztetett velem, csak közölte, hogy nem engedi, hogy részt vegyek a rendezvényen.” Menczer Tamás ezután Zsámbékon mondott beszédet. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Pilisborosjenő nem kap támogatást
Az országgyűlési képviselő azt is közölte, hogy a választókerület minden más településén fejlesztések indulnak a következő hónapokban, de Pilisborosjenőn nem. „A borosjenőiek azt fogják látni, hogy mindenhol fejlesztések vannak, érted, az összes településen, csak nálatok nem, mert te nem végezted el időben a munkádat, Balázs!” – üzente videójában a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Tömöri Balázs cáfol
Erre válaszul Tömöri Balázs a Telexnek azt mondta: nem tud arról, hogy elmaradt volna bármiféle adatszolgáltatással, ugyanis minden ilyen jellegű tevékenységet igyekeznek határidőre teljesíteni. Továbbá nincs információja „megválaszolatlan, lejárt határidejű adatszolgáltatás-igényről”, ami ahhoz kellett volna, hogy fejlesztések legyenek a településen. „A települési fejlesztések támogatásának elsősorban a benyújtott települési pályázati anyagok indokoltságán, fontosságán, kidolgozottságán, helyi-vármegyei-országos szakmai stratégiákba illeszkedésén kellene múlnia” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezeken az anyagokon tovább dolgoznak. Vélhetően Babzsákok bevetésétől sem zárkóznának el, csak, hogy legyen hová leülni, ha egyeztetnének.
Független ünnepli műsor
A polgármester természetesnek és fontosnak tartotta, hogy Menczer Tamás elment megismerkedni a település ügyeivel. Úgy gondolja, a település ünnepi műsorának függetlennek kellene lennie attól, hogy a választáson induló jelöltek támogatják-e a terveiket, mert erről Tömöri szerint mindenhol az adott település vezetőjének kell dönteni.
Az önkormányzat szervezi a műsort
„Pilisborosjenőn nagyobb ráhatásunk van erre, hiszen az itteni megemlékezést az önkormányzat szervezi – a művelődési ház intézményünkön keresztül, hagyományosan az általános iskola együttműködésével” – mondta. Hozzátette: lehet más rendezvényt is szervezni a gyülekezési jogszabályok betartásával, a programról ilyenkor a szervező dönt. Tömöri Balázs azt is közölte, nyitott lenne arra, hogy részt vegyen egy tisztázó beszélgetésen Menczer Tamással: „És tervezem én megtenni az első lépést az ügyben”.
Körzethatárok módosítása
A Fidesz a 2026-os választásokra jelentősen átrajzolta a választási körzethatárokat. Pest megyében 12 körzet helyett 14 lett. A módosítások egyik indoka, hogy a lakosság lélekszáma a megyében megnövekedett, így a törvény által előírt legfeljebb ±20 %-os eltérés az átlagtól napi szinten problémás lenne. A határváltozások során konkrét települések is más kerületbe kerülnek.
Menczer Tamás indul Pilisborosjenőn
Menczer Tamás Pest 2. számú választókerület egyéni képviselője. A körzetek módosítása után Pest 3. számú kerületében indul, amelyhez Pilisborosjenő is tartozik. Itt most Vitályos Eszter az egyéni képviselő. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Tömöri Balázs és Menczer Tamás – Forrás: Facebook
Ez a cikk fizetett linkelhelyezést tartalmaz, megrendelő a kondela.hu oldalt működtető cég.
