A Hankó Balázs vezette minisztériumhoz benyújtott pályázatban egy 495,5 millió forintos koncertsorozatra kértek támogatást. A dokumentum szerint a program célja a „nemzeti oldal” választási győzelmének segítése volt, vagyis Mága Zoltánék azért kértek pénzt Hankó Balázstól, hogy segítség a Fideszt segítség győzelemre. Mint kiderült, azt utóbbi években Mága Zoltán 5,5 milliárd forint készpénzt és diplomata-útlevelet is kapott az Orbán-kormánytól. Közben Tarr Zoltán leállította az NKA által megítélt pénzek kifizetését, a frissen kinevezett miniszter azt ígért, kivizsgálják a közpénzek útját.

Nyilvános a pályázati anyag 

A pályázati anyagot és az emailt Nagy Ervin, a Tisza Párt parlamenti képviselője mutatta be elsőként, majd Molnár Áron is készített róla videót. Nagy Ervin szerint Hankó Balázs büntetőjogi felelőssége is felmerülhet, ha bebizonyosodik, hogy a közpénzt azért juttatták Mága Zoltán köreihez, hogy a Fidesz mellett kampányoljanak. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hankóra hivatkozva kérték a támogatást 

„Megbeszéltek szerint küldöm Mága Zoltán kérelmét, amelyet Miniszter Úr támogat” – ez állt abban a minisztériumi emailben, amelyet Hankó Balázs kabinetfőnöke 2025. július 17-én küldött a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő főigazgatójának. A levélben, egy félmilliárd forintos támogatási igényre kértek forrást. A csatolt pályázat pedig egyértelmű politikai célokat is megfogalmazott: egy országos koncertsorozattal a „nemzeti oldal” választási győzelmét segítenék a „cigány szavazók, az idősek és a politikailag bizonytalanok” megszólításával.

 

 

Összedolgoztak a fideszes politikusokkal 

A programot kifejezetten úgy tervezték, hogy az kapcsolódási lehetőséget teremtsen országgyűlési képviselőjelölteknek és polgármestereknek a helyi közösségekkel. A nyilvánosságra került dokumentumok szerint a minisztériumhoz eljuttatott anyaggal szinte szóról szóra megegyező pályázat később be is érkezett a Nemzeti Kulturális Alaphoz, ám abból a politikai célokra és a baloldalra tett utalásokat már kihagyták.

Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Gyorsan kellett egy cég 

A minisztériumi levél elküldése után, 2025. szeptember 25-én megalapították a Novo Studium nevű céget, amelynek ügyvezető-tulajdonosa a Mága Zoltán produkcióihoz köthető Auer Éva ügyvéd lett. A cég október 21-én nyújtotta be a kérelmét a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőhöz „országos közösségi és jótékonysági koncertsorozat megrendezésére”, és hamarosan meg is kapta a kért 500 millió forintot.

Az ügyvéd mindent tagad

A támogatásról a Kiemelt Kulturális Programok Kollégiuma döntött, amelynek három tagjából kettő a kulturális minisztérium alkalmazottja volt. Auer Éva a sajtónak tagadta, hogy a minisztériumnak beadott, politikai célokat tartalmazó dokumentum hozzá köthető lenne. Az ügyvéd azt állította, a kérelem nem a Novo Studium pályázata. „Én ilyet nem írtam” – mondta, hozzátéve, hogy ő „5 forintot sem tett el”, és eljárásokat fog indítani – írja a Telex. 

Több előadó is fellépett a koncerteken 

A 150-200 állomásosra tervezett koncertsorozaton olyan előadók léptek volna fel, mint Kis Grófo, Nótár Mary, Bódi Guszti, Oszvald Marika, Dolhai Attila, Horváth Charlie, Keresztes Ildikó és Zséda. A szabályok szerint a pályázatokat a kollégiumok bírálják el, a minisztérium pedig jóváhagyja a döntést. A kiszivárgott levél alapján azonban a minisztérium előre jelezte támogatási szándékát, és forrást kért egy konkrét célra, ami kérdéseket vet fel a bírálati folyamat függetlenségével kapcsolatban. Mága Zoltán egy korábbi nyilatkozatában azt állította, hogy az NKA-támogatásból személyesen nem részesült, és a koncertsorozat jótékonysági eseményein fellépéseit tiszteletdíj nélkül vállalta. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiemelt kép: Orbán Viktor és Mága Zoltán