Míg régebben a nagyobb, főként multinacionális vállalatok áldoztak inkább csapatépítő rendezvényekre, addig ma már a legtöbb kkv is felismerte a fontosságát. Hová érdemes ilyen programokat szervezni?

Például a Le Til Kúria céges rendezvények szempontjából is jó választásnak bizonyul, nem csak az esküvőket illetően. Elvonulva a természet csendességébe felhőtlen kikapcsolódásnak lehetünk részesei. Akár a teljes kúria területét ki lehet bérelni, így kisebb és nagyobb társaságok is kényelmesen elférnek, és önfeledten szórakozhatnak itt.

Mit jelentenek egy cég életében a belső rendezvények?

Több helyen is megjelentek már kutatási eredmények arról, hogy egy vállalat vagy vállalkozás akkor tud sikeresen működni, ha a benne dolgozók elhivatottak, és közösen, egy cél érdekében végzik a feladatukat. Természetesen sokat számít a hozzáértés és a szellemi tőke. De ha nem tud együttműködni egy csapat, akkor nem tudják kellőképpen kihasználni az erőforrásokat sem, és hosszabb távon nem lesznek eredményesek.

A munkavállalóknak érezni kell azt, hogy a cég számít rájuk, és ehhez a vezetőknek meg kell tenni a megfelelő lépéseket. A munkatársak összekovácsolása szempontjából is hasznosak például a csapatépítők, és a dolgozók is azt érzik ilyenkor, hogy törődnek velük. De ugyanilyen fontos lehet egy családi nap, amikor egy kicsit a családtagok is betekinthetnek a kulisszák mögé. Az évzáró vacsorák pedig gyakorlatilag elengedhetetlenek.

A továbbiakban a csapatépítők hasznosságáról írunk, illetve helyszínt is ajánlunk hozzá. Tarts velünk!

Milyen előnyei vannak a csapatépítőknek?

Amellett, hogy összekovácsolják a munkatársakat, motiválják is őket, elősegítik a jobb kommunikációt, erősítik a problémamegoldó képességeket, csökkentik a stresszt, ezáltal pedig javítják a munkahelyi morált, illetve a teljesítményt. Sőt, addig rejtett konfliktusok is felszínre jöhetnek, és megoldást lehet rájuk találni, valamint le lehet tisztázni a szerepeket.

Mindezek együttesen növelik a dolgozók elégedettségét és lojalitását, és ezáltal építik a vállalati brandet is. Egyértelmű, hogy bizonyos időközönként szükség van rájuk.

Távol a város zajától

Csapatépítőket úgy érdemes szervezni, hogy a kollégákat kiemeljük a munkahelyi környezetből, hogy ne a mindennapos, megszokott közegben legyenek ezen napon. Ez is elősegíti, hogy jobban megnyíljanak. Tökéletes választás lehet a Le Til Kúria, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye szívében. Itt a belső teret és a park adottságait is nagyon jól ki lehet használni kisebb és nagyobb csoportos munkákra is.

Igény esetén teljes körű technikai és rendezvényszervezési koordinációt is biztosítanak, így a szervezés teljes terhét leveszik a vállunkról. Az izgalmas programokat a nap végén pedig akár egy koncert is zárhatja, melynek a báltermük minden szempontból megfelelő helyszínként szolgál.

Az exkluzív, természetközeli helyszínnek és minőségi szolgáltatásoknak köszönhetően a munkavállalói elégedettség borítékolható.


Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a letilkuria.hu oldalt működtető cég.