A lakóközösségek vízellátása alkotmányos jog, s véleményem szerint nem maradhatna jogi következmények nélkül, ha Karácsony Gergely veszélyeztetné egytucatnyi agglomerációs település megfelelő ellátását, egyik pillanatról a másikra – jelentette ki a Tarlós István.
Ultimátum
Ahogy írtunk róla, Karácsony Gergely nemrég ultimátumot intézett a kormányhoz: ha nem kap pénzt, a Fővárosi Vízművek egyoldalúan felrúghatja azokat a vízátadási szerződéseket, amelyek keretében tizenkét település több mint 150 ezer lakosa számára biztosítják a vízszükséglet egy részét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Alapvető szolgáltatás
„Amennyiben Karácsony Gergely felrúgná a Fővárosi Vízművek vízátadási szerződését az agglomerációs településekkel és elzárná a csapot egyik pillanatról a másikra, az gyanúm szerint legalábbis súrolná a határát annak, hogy a büntető törvénykönyv tételeibe ütközzön” – jelentette ki Budapest korábbi főpolgármestere, amit azzal indokolt, hogy egy alapvető közszolgáltatásról van szó.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Jogi következményei lehetnek
„Ha Karácsony Gergely úgy látja vagy gondolja, persze megteheti, hogy például valamilyen pert kezdeményez a kormánnyal szemben. Ám a lakóközösségek vízellátását ellehetetleníteni a benyomásom szerint teljesen más kategória. Több mint 150 ezer ember vízellátásával játszadozni, nem hinném, hogy jogi következmények nélkül maradhat” – fogalmazott Budapest egykori első embere a Magyar Nemzetnek.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Rezsicsökkentés háttere
Tarlós István felidézte: a hivatali ideje alatt visszavásárolták a Fővárosi Vízműveket a külföldi tulajdonostól. „Kifizettünk mindent, 2012 óta nem volt tartozása a cégnek és a főváros kasszájában is hagytunk elég pénzt az előző ciklus végén. Amikor Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyaltam a közszolgáltatásokról annak idején, akkor egyetértés volt köztünk arról, hogy a lakossági terheket csökkenteni kell. Ez nyilván a fővárosi ellátócégek – köztük a vízmű – számára is jelent bizonyos többletköltségterheket” – idézte fel.
Levelet küldött a kormánynak
Tucatnyi agglomerációs település, összesen jóval több, mint 150 ezer lakosának ivóvízellátása kerülhet veszélybe, ha Karácsony Gergely beváltja azt a fenyegetését, amelyeket a kormánynak küldött levelében fogalmazott meg. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumban a főpolgármester az úgynevezett vízátadási szerződések egyoldalú felrúgásával zsarolja Lantos Csaba energiaügyi és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert.
Nagy veszteségek
Karácsony Gergely a Fővárosi Vízművek veszteségével kezdte, melyet szerinte az is okoz, hogy egyes korábbi vízátadási szerződések alapján a cég az ellátási területén kívüli, döntően állami tulajdonú víziközmű-szolgáltatók számára ad át vizet, nagy mennyiségben, idén több mint 13 millió köbmétert.
Évtizedes árak
A főpolgármester hozzátette: ezt a mennyiséget sok esetben évtizeddel korábban meghatározott, befagyasztott árakon adják át, az ellenérték kisebb az önköltségi árnál is. „Ez a helyzet a fővárosi önkormányzat számára elfogadhatatlan. Egyetlen helyi önkormányzat sem kényszeríthető rá arra, hogy az állami feladatellátás veszteségét viselje” – írta Karácsony Gergely.
Felmondja a szerződést
A levél szerint „amennyiben záros határidőn belül az állam nem biztosítja – bármilyen jogcímen – az állami ellátási felelősségi körbe tartozó területekre történő ivóvízátadás veszteségének megtérítését úgy a 2023. évre, mint a következő évekre a Fővárosi Vízművek számára, akkor a Fővárosi Vízművek kénytelen lesz a vízátadási szerződéseit felmondani.”
Ezek a települések lehetnek bajban
Az érintett településekre, településrészekre ugyanakkor egy felsorolásban utalást tett. Ezek Vác, Dunakeszi, Dunakeszi-Székesdűlő, Üröm, Nagykovácsi, Csömör, Visegrád-Szentgyörgypuszta, Kistarcsa, Ecser, Szigethalom, Ercsi, Dunaharaszti – írja a Magyar Nemzet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Tarlós István