Két hete, február eleje óta élesben működik a Belügyminisztérium Jármű Szolgáltatási Platformja, melyet ügyfélkapu-regisztrációval bárki ingyen használhat.
Az itt elérhető rendszer többek között abban segít, hogy a rendszám alapján minden autó 2012 utáni műszakivizsga-adatait, és az eredetiségvizsgálatok fotóit is ki lehet kérni.
Kapcsolódó cikk: Ezeket az autókat lopták leginkább Budapesten 2018-ban
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Könnyen megtudhatod hány tulajdonosa volt az autónak, hogy nem körözik-e és, hogy hivatalosan milyen színű.
Kapcsolódó cikk:Elvesznek egy fontos kedvezményt az Allee-ban parkoló autósoktól
A Belügyminisztérium rendszere nem csak a használtautó vásárlóknak nagy segítség, de ha volt már korábban autód, emlékszel a rendszámára és kíváncsi vagy rá – amennyiben nem vonták ki a forgalomból – jó eséllyel megnézheted, hogy a legutóbbi műszaki során miként nézett ki, és most mennyi kilométer van benne.
Kapcsolódó autós cikk: Elstartol az M1-es autópálya 2×3 sávosra bővítése, készül az M1-es pátyi lehajtója is
Az új lehetőséget az Index egyik munkatársa is tesztelte. Ők azt írják, hogy nem csak a kilométerszámláló-csalások lepleződnek le, de sokszor előbukkan az autók taxis múltja illetve az is, ha egy menthetetlen roncsot újra talpra állítottak és így helyezték forgalomba.