Némi ráfordítással könnyen nulla forint lehet a villanyszámlád, sőt azt is elérheted, hogy a szolgáltató fizet neked az áramért. Az járhat a legjobban, akinek déli fekvésű háztetője van.

A Nemzeti Közművek elindította lakossági napelemes szolgáltatását, amely Budapest környékén is elérhető. Az igénylők a napelemes rendszer telepítésével áramfelhasználásuk jelentős részét közvetlenül megújuló energiaforrásból fedezhetik.

A vállalat weboldalán elérhető kalkulátor szerint, ha most 15 ezer forint a havi villanyszámlád és déli fekvésű a tetőd, akkor nagyjából 2 millió forintért felszerelnek neked egy 15 panelből álló rendszert. Ennek a megtérülési ideje 11 év. Ahogy működni kezdenek a napelemek, gyakorlatilag elfelejtheted a villanyszámlád. Ha a tetőd fekvése keleti vagy nyugati irányú, több napelemre lesz szükség, ezért kicsit drágább a szerelés és a megtérülési idő is hosszabb. Előnyben vannak tehát a déli fekvésű, nem lapos tetős házak tulajdonosai.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Nemzeti Közművek napelemes szolgáltatása olyan teljeskörű kivitelezést jelent, amelyben a műszaki felméréstől az üzembe helyezéshez szükséges minden eszköz telepítésén át az engedélyek beszerzéséig a teljes folyamatot a Nemzeti Közművekhez tartozó NKM Optimum Zrt. végzi.

A végfelhasználók számára a megújuló energiaforrások közül a napenergia hasznosítása a legkényelmesebb és legelterjedtebb. A Nemzeti Közművek által telepített, a közcélú villamos hálózattal párhuzamosan működő napelemes rendszerek napelem modulokból, inverterből és egyéb villamos berendezésekből, valamint a rögzítésre szolgáló tartószerkezet elemeiből állnak. A napelemek a rájuk érkező napsugárzást egyenárammá alakítják, míg az inverter feladata, hogy az egyes napelemek által termelt egyenáramot a háztartási eszközök által hasznosítható, a hálózati villamos energiával megegyező minőségű váltakozó árammá alakítsa át.

A környezetvédelmi előnyökön túl a napelemes rendszer üzemeltetése gazdasági előnyt is jelent a Nemzeti Közművek lakossági ügyfeleinek, mert a hatályos jogszabályok által biztosított szaldó-elszámolás megteremti annak lehetőségét, hogy akár nullára csökkentsék éves villamosenergia költségeiket.

A Nemzeti Közművek folyamatosan dolgozik a szolgáltatáshoz igénybe vehető finanszírozási konstrukciók kialakításán is, ugyanakkor a napelemes szolgáltatás igénybevételéhez az MFB pontokon igényelhető, a Széchenyi 2020 program keretében a lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó kamatmentes hitel is elérhető. Ha napelemes fejlesztésen gondolkozol, nézz el erre a weboldalra!