Egy temesvári pódiumbeszélgetésen tűnt fel a napokban Novák Katalin. A volt államfő lemondása óta nem indokolta meg, hogy miért is adott kegyelmet a bicskei pedofil-ügy segítőjének, K. Endrének. Az egykori köztársasági elnök jelenleg 5,7 millió forintot kap az államtól, fizetése élete végéig jár neki. Emellett 3 fős titkárságot, hivatali autót és egy gazdaasszonyt biztosít neki az állam. A Temesváron készült interjút cikkünk végén tudod megnézni. 

Pokoli időszak 

Novák Katalin, a temesvári rendezvényen beszélt a kegyelmi ügyről. Egy kérdésre válaszolva azt mondta, államfői munkássága alatt a legnehezebb feladata „ha stílusos akarnék lenni, azt mondanám, hogy a kegyelmi jogkör gyakorlása volt”. Novák megjegyzését a közönségből nevetés díjazta, majd a volt köztársasági elnök kitért arra is, hogy „Hazudnék, hogyha azt mondanám, hogy nem egy pokoli másfél év van mögöttem, ez egy nagyon embert próbáló időszak volt ez a másfél év”.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Lemondott vagy lemondatták? 

Novák Katalin és több vezető kormánypárti politikus is azt mondta, hogy Novák Katalin vállalta a döntéséért a felelőséget és lemondott. Június elején azonban fideszes Hoppál Péter arról beszélt, ők mondatták le Novák Katalint, mert náluk „nincs pardon”. A 444.hu újságírója, aki kirobbantotta a kegyelmi ügyet, a temesvári fórum után arról is szerette volna kérdezni a volt államfőt, hogy valóban saját döntése volt a lemondása. 

99-szer elmondta már 

Erre Novák Katalin érdemben nem reagált a mostani videóban, csak azt mondta, hogy „én hoztam egy rossz döntést és vállaltam a következményeket. Majd arról beszélt, hogy „ugyanazt a kérdést feltehetik századszorra, kilencvenkilencszer is elmondtam rá a választ, hadd ne kelljen századszor ugyanazt a választ elismételni”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Állami fizetés 

„Mindent elmondtam, amit ebben az ügyben mondani szerettem volna, az a kérésem, hogy ezt fogadják el és tartsák tiszteletbe”– mondta Novák Katalin a 444 kegyelmi ügyre vonatkozó kérdésére. A riporter majd arra kérdezett rá, hogy azért is kellene magyarázatot adnia, mert a mai napig havi 5,7 millió forintot kap a magyar államtól, a magyar költségvetésből. 

Inkorrekt a fizetését firtatni

A fizetését firtató kérdést Novák Katalin inkorrektnek nevezte „az inkorrektséget nem szeretem és úgy érzem, ez most is inkorrekt volt. Azt mondta, hogy feltesz egy utolsó kérdést, arra is válaszoltam és ismét feltesz egy kérdést. Ha szeretnék interjút adni Önöknek, már adtam volna”. Mindeközben Novák Katalin vendéglátói próbálták elállni a 444 riporterének útját, így akarták megakadályozni, hogy kérdéseket tegyen fel az újságíró a bukott köztársasági elnöknek. 

Másfél éve mondott le 

Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, 2024 februárjában mondott le tisztségéről, miután országos felháborodást váltott ki egy általa adott kegyelem. Az ügy középpontjában egy olyan ember állt, aki korábban a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének volt beosztottja, és tudomása volt az igazgató által elkövetett nemi visszaélésekről, de azokat nem jelentette. Az érintett személy büntetőeljárásban bűnsegédként elítélték, azonban Novák kegyelmet adott neki. A döntés nagy társadalmi és politikai felháborodást keltett, mivel az eset súlyos erkölcsi kérdéseket vetett fel, különösen a gyermekvédelem területén.

Kegyelmi jogkör felülvizsgálata 

A botrány következményeként Novák Katalin 2024. február 10-én bejelentette lemondását, vállalva a politikai és erkölcsi felelősséget. Az eset hatására a közvélemény, civil szervezetek és politikai pártok egyaránt sürgették a kegyelmi jogkör átgondolását, valamint a gyermekvédelmi rendszer megerősítését. Az ügy hosszú távon is rávilágított a köztársasági elnöki intézmény szerepére és felelősségére a demokratikus rendszerben. Novák Katalin volt Orbán Viktor kormányzása óta a második köztársasági elnök, aki mandátuma lejárta előtt kénytelen volt távozni hivatalából.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Novák Katalin temesvári interjúja

Kiemelt kép: Novák Katalin – Forrás: 444.hu videója