Vádat emelt a Pest Vármegyei Főügyészség azzal a büntetett előéletű harmincas férfival szemben, aki tavaly októberben szemen szúrta az egyik betegtársát a kórházban. Hajnal László Péter, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője a közleményében azt írta, hogy a gödi férfi egy közeli kórház pszichiátriai osztályán feküdt.
Pszichiátrián feküdt
Vele egy kórteremben került elhelyezésre a későbbi áldozat, közöttük azonban semmilyen vita és konfliktus nem volt. A tragédia délutánján, a későbbi áldozat, az ágyában aludt. A tettes magához vett egy tollat, és a betegtársa ágyához ment. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Szemen szúrta
A támadó ezután kisebb erővel szemen szúrta az alvó férfit, miközben azt kiabálta, hogy meg fog halni. A szúrásra felriadó beteg lefogta a támadó kezét, és segítségért kezdett kiabálni. Az áldozat lecsúszott az ágyról, amikor az elkövető ismét felé szúrt. Az újabb szúrást a férfi elhárította a kezével, majd kirohant a folyosóra.
Megsérült a beteg
A megtámadott férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, és csak a védekezésének köszönheti, hogy megúszta ennyivel. Az elkövető a kóros elmeállapota miatt nem büntethető, azonban tartani lehet attól, hogy megfelelő gyógykezelés hiányában hasonló bűncselekményt követne el újra. Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé.
Tudtad?
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát.
Kényszergyógykezelésre küldenék
A büntethetőséget kizáró ok miatt a főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság mentse fel az elkövetőt és rendelje el a kényszergyógykezelését. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció

