A járványhelyzet miatt nem engedélyezték Joli éninek, hogy a kerületi templomban búcsúztassa férjét.

Szomorúan szembesült Szilágyi István felesége szombat délelőtt azzal a hírrel, hogy nem emlékezhet meg úgy a férjéről, ahogyan szeretett volna.

Humenyánszky Jolán megemlékezést szervezett a férjének, a járvány miatt azonban módosítani kellett az elképzelésein – írja a LikeNews.hu hírportál.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az özvegy a kerületi, közeli templomban szervezett volna búcsúztatót a színésznek, ám a jelenlegi járványügyi helyzet miatt ezt nem engedélyezték.

Egy ideig úgy volt, hogy a templom előtti kis téren azonban létrejöhet a megemlékezés, de ezt sem tarthatják meg. Joli néni talán pár embert fogadhat, de a jelenlegi helyzetben még ez sem biztos.

Ahogy azt korábban megírtuk, a saját fia verhette agyon Szilágyi Istvánt. A színészt egy vasárnap reggel találták holtan saját 17. kerületi otthonában. Szilágyi István 49 éves fia szülei nyugdíjából tengődött. Többször bántalmazta édesapját. Három évvel ezelőtt már bíróság elé kellett állnia súlyos testi sértés miatt, mert nagyon megverte az idős színészt.

Kiemelt kép: Szilágyi István – Forrás: Youtube