Július 1-jével visszaadja főigazgatói megbízatását Dr. Bedros Róbert, a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház vezetője. A professzor közel másfél évtizeden át irányította a dél-budaiak kulcsfontosságú egészségügyi intézményét, amely az elmúlt években nemcsak szakmai sikereivel, de hangos kórházi botrányokkal, adósságokkal és a dél-budai szuperkórház-projekt körüli politikai csatározásokkal is bekerült a hírekbe. Pár hónappal ezelőtt pedig a sürgősségi osztály ellátása omlott össze, miután szinte az összes orvos felmondott.
Viharos évek és a sokat emlegetett botrányok
Bár Bedros Róbert hivatalos indoklása szerint korábbi elhatározásának megfelelően, tervezetten vonul nyugdíjba, távozása mellett nem mehetünk el szó nélkül a Szent Imre Kórházat és a dél-budai egészségügyet érintő közelmúltbeli ügyek mellett. Az intézmény az utóbbi években többször is a sajtóhírek középpontjába került. Emlékezetes volt például a kórház szülészeti osztályának krízise, amikor tömegesen távoztak az aneszteziológusok és szakorvosok a munkakörülmények és a hálapénz kivezetése utáni feszültségek miatt. Ez is érdekelhet: Az összeomlás szélére került a Szent Imre kórház sürgősségi osztálya: egy belső levél szerint az összes orvos felmondott
Óriási adósság
Emellett a gazdasági nehézségek is folyamatosan nyomták az intézmény vállát: bár Bedros professzor az érkezése utáni másfél évben sikeresen ledolgozott egy közel egymilliárd forintos adósságot, a kórházi konszolidációk és a rendszerszintű finanszírozási problémák – ahogy a távozó főigazgató is utal rá – az utóbbi években „rajtuk kívülálló okokból” újra felhalmozták a hiányt. Ez is érdekelhet: Rejtélyes haláleset a Szent Imre kórházban: az intenzívről sétált ki a 78 éves férfi hajnalban, megszólalt a gyászoló család
Szuperkórház projekt
Nem elhanyagolható szempont a dél-budai szuperkórház (DBC) projektje sem, amelynek Bedros Róbert volt a miniszterelnöki megbízottja és stratégiai felügyelője. A gigantikus beruházás meghiúsulása, halasztása és a telekvásárlások körüli politikai viták szintén komoly viharokat kavartak a fővárosi és a kerületi közéletben. Így búcsúzik a főigazgató: „Meg kell fogni a Beteg kezét!”
Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Sikeresnek tartja az utóbbi éveit
Az intézmény közleményében azt írja, a nehézségek ellenére Bedros Róbert büszkén tekint vissza az elmúlt 15 évre, amely alatt a Szent Imre elnyerte az egyetemi oktatókórházi rangot, és kiemelkedő tudományos sikereket ért el. „Bárki kövessen is a poszton, az utódomnak azt kívánom, hogy a jelenleg adott feltételek mellett legyen képes legalább ilyen jó kórházat csinálni, ha pedig még jobban sikerül, én annak csak tiszta szívből örülni fogok! Azt pedig remélem, hogy az utánam következő főigazgató is szem előtt tartja majd jelmondatomat, amely szerintem valóban a gyógyítás egyik alapelve: »Meg kell fogni a Beteg kezét!”. A leköszönő igazgató külön köszönetet mondott a kórház dolgozóinak is, kiemelve, hogy az év 365 napján végzett áldozatos munkájuk nélkül a Szent Imre nem válhatott volna azzá, ami ma. Ez is érdekelhet: Megdöbbentő történet: infarktusos tünetekkel került a Szent Imre kórház sürgősségi osztályára Piroska néni, orvos nem látta, mire meglett a laborja, az asszony meghalt
Szakmai pályafutása
Nem tűnik el teljesen: marad a harc az elhízás ellen Bár a kórházvezetői székből feláll, Bedros Róbert nem vonul teljesen vissza a gyógyítástól. Az általa 2007-ben alapított Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) elnökeként, valamint a Pécsi Tudományegyetem Szent Imre falain belül működő Obezitológiai Tanszékének vezetőjeként a jövőben is aktívan küzd majd a népbetegségnek számító elhízás ellen, kutatva a megoldásokat és képezve a jövő specialistáit. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
Kiemelt kép: Szent Imre kórház

