Új bevásárlóközpontot épít Budapesten a német ECE az óbudai Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél, az 52 ezer négyzetméter bérbe adható területű, 170 üzletnek helyet adó plázát a tervek szerint 2021 végén nyitják meg. A vállalkozók már most is jelentkezhetnek!

A társaság 200 millió eurós beruházási költséggel számol – mondta el Christoph Augustin, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője a beruházást bejelentő szerdai sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a bevásárlóközpontokat fejlesztő és üzemeltető ECE a beruházások megkezdéséig általában saját tőkéből finanszírozza az előkészítést, majd saját forrásból vagy banki hitelből folytatja.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Szentendrei úti rozsdaövezet megújításában fontos szerepet játszó bevásárlóközpont megépítését már a gazdasági válság előtt is tervezte az ECE, de családi vállalkozásként a társaság óvatos az új fejlesztésekkel. Most látják idejét a befektetésnek, mert Magyarországon javulnak a gazdasági mutatók, nő a GDP, a fogyasztás és csökken munkanélküliség – fejtette ki az ügyvezető.