Egyik napról a másikra orvos nélkül maradt az egyik erdőkertesi körzet, miután a háziorvos azonnali hatállyal felmondott, így egyelten doktornő látja el a település betegeit. A felmondott orvos felesége is elhagyta a települést, aki az körzet asszisztensi feladatait látta el. A polgármester már felvette a kapcsolatot a hivatalos szervekkel, hogy pótolják a praxist, de mivel országosan több mint 760 praxis vár háziorvosra, nem lesz könnyű a lelépett doktor pótlása. 

Rejtélyes távozás 

Erdőkertesen, az I. számú körzetet ellátó orvos egyik napról a másikra szüntette meg a munkaviszonyát, így a helyi lakosok a rendelő ajtajára kifüggesztett hirdetményből értesültek a rendelés azonnali leállásról. Dr. Pásztor László, Erdőkertes polgármestere szerint a döntés az önkormányzatot is teljesen váratlanul érte. A távozó háziorvos vasárnap délelőtt e-mailben juttatta el a felmondásáról szóló dokumentumot a hivatalhoz, jelezve, hogy a következő naptól már nem veszi fel a munkát. Dr. Kiss Csaba telefonon értesítette a település másik körzetében dolgozó kollégáját a döntéséről. Dr. Altmár Erika megszakítatott szabadságát, hogy ne maradjon háziorvosi ellátás nélkül a település. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Családi vállalkozáson keresztül dolgoztak

Az ügy hátterében álló egészségügyi szolgáltató kft. szintén megszüntette a jogviszonyt az önkormányzattal és az érintett orvossal. A helyiek körében személyes és szakmai konfliktusokról beszélnek, a háziorvos a feleségével együtt távozott a praxisból. A most hirtelen távozó orvos korábban már országos figyelmet kapott a koronavírus-járvány időszakában. Akkoriban nyilvánosan megtagadta egyes oltóanyagok beadását a pácienseinek, ami miatt jelentős bírsággal sújtották a hatóságok. Kapcsolódó cikk: Megszólalt az erdőkertesi háziorvos: megfenyegette az önkormányzat, erről beszélt Kiss Csaba, aki nem hajlandó részt venni az oltási kampányban

Megnövekedett teher a praxisban

A feladatokat átvállaló doktornőre és csapatára óriási teher nehezedik, hiszen az ellátási területük hirtelen a duplájára nőtt. A rendelő a közösségi médián keresztül kért türelmet a lakosságtól, kiemelve, hogy a feszített munkatempó az ő idegrendszerüket is próbára teszi.


A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdetőink tudják, hogy helyben reklámozni a leghatékonyabb. Részletek itt


 

Dokumentációs hiányosságokat is pótolnak

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a II. számú praxisban az év eleji orvosváltás óta folyamatosan zajlik a korábbi időszakból visszamaradt hiányos iratanyagok feldolgozása. Ez a plusz adminisztrációs teher már az újabb krízis előtt is lassította a betegellátás menetét.

Tragédia előzte meg helyzetet

Erdőkertesen nem ez az első tragikus fordulat a háziorvosi rendszerben az elmúlt időszakban. Év elején váratlanul elhunyt a település korábbi, közkedvelt háziorvosa, akinek a helyére csak tavasz végére sikerült megtalálni a megfelelő szakembert.

Országos problémára mutat rá

A polgármester hangsúlyozta, hogy a helyi krízis egyúttal a teljes hazai alapellátási rendszer sérülékenységét is tükrözi. A települések manapság szinte egymás elől próbálják megszeryezni a szabad kapacitással rendelkező háziorvosokat a biztonságos betegellátás érdekében – írja a Blikk. 

Lépett az önkormányzat 

A helyi vezetés haladéktalanul felvette a kapcsolatot a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel és az Országos Kórházi Főigazgatósággal a tartós megoldás érdekében. A cél egy újabb szakképzett orvos mielőbbi elhelyezése a megüresedett erdőkertesi körzetben. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció