Magyar Péter a kormány csütörtöki tájékoztatóján bejelentette, hogy hamarosan az Országgyűlés elé terjesztik a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának koncessziós szerződésekkel kapcsolatos hatásköreinek megszüntetését. A kormányszóvivő hozzátette, hogy a Koncessziós Tanács is megszűnne. A bejelentés szerint a kaszinókra és a dohánytermékekre vonatkozó koncessziókat is felülvizsgálják. A miniszterelnök szerint ezek nem a közérdeket szolgálták, hanem hogy a magyar állam minél kevesebb pénzt kapjon, és több közpénz került magánszemélyekhez, ezért radikális átalakítást tervez a kormány. Magyar Péter azt mondta, a dohánykoncesszióból Lázár János és köre gazdagodott. 

Az adóbevételt az egészségügyre költenék 

Magyar Péter fontosnak tartja, hogy a növekedő adóbevételek az egészségügyhöz kerüljenek, évente 500 milliárd forinttal több költségvetési forrást biztosítanának ennek az ágazatnak, amelynek egyik alapja lehet a dohánykoncesszióból befolyó díj. A miniszterelnök egy radikálisabb megoldást támogatna. „Én úgy, ahogy van, államosítanám az egészet” – mondta, hozzátéve, hogy egy ilyen intézkedés nem lenne példátlan Európában. A kaszinók és a dohánykereskedelem felügyelete is az érintett hatósághoz tartozik, amellyel kapcsolatban már a nyáron teljes körű felülvizsgálat indult. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Átvilágítják a szuperhatóságot 

A kormány néhány napja egy határozatban rendelte el a trafikokat és kaszinókat felügyelő szuperhatóságot érintő átvilágítást. Görög Márta igazságügyi miniszternek szeptember végéig kell jelentést készítenie a szervezet megszüntetésének lehetőségeiről. A 2021-ben létrehozott hatóság az elmúlt években a kiemelt nemzetgazdasági területek, így a szerencsejáték-piac és a dohánykereskedelem felett őrködött, de a bányászati ügyek is hozzá tartoztak. A kaszinók és a dohánykereskedelem felügyelete is az érintett hatósághoz tartozik, amellyel kapcsolatban már a nyáron teljes körű felülvizsgálat indult.

Mi a trafikmutyi? 

A „trafikmutyi” kifejezéssel a 2013-ban átalakított magyarországi dohány-kiskereskedelmi rendszer körüli politikai és közéleti botrányt szokták jelölni. A kormány a dohánytermékek értékesítését állami koncesszióhoz kötötte, és a korábban széles körben működő értékesítési helyek helyett koncessziós dohányboltok, vagyis trafikok létrehozását írta elő. A 2012-ben elfogadott törvény szerint a dohánytermékek kiskereskedelme állami hatáskörbe került, amelynek gyakorlását az állam meghatározott időre koncessziós szerződéssel engedhette át. 


A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdetőink tudják, hogy helyben reklámozni a leghatékonyabb. Részletek itt


 

A politikai kapcsoaltok döntöttek

A botrány középpontjában a koncessziós pályázatok eredménye állt. Az ellenzéki pártok és több pályázó azt állította, hogy a nyertesek kiválasztása nem volt minden esetben átlátható, és politikai kapcsolatokkal rendelkező személyek, illetve kormánypártokhoz köthető vállalkozók kerülhettek előnybe. 

Újraosztották a piacot 

Különösen nagy visszhangot váltott ki, hogy sok korábbi trafik-tulajdonos elveszítette megélhetését, miközben olyan pályázók nyertek, akiknek korábban nem volt dohánykereskedelmi tapasztalatuk. A kormány ezzel szemben azzal érvelt, hogy a rendszer célja a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása és a dohánytermékek értékesítésének szigorúbb ellenőrzése volt. Magyar Péter csütörtökön azt mondta, van olyan vietnámi személy, akinek több mint 100 trafikja van. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció