Kevesebb a bliccelő, viszont nagyobb a pénzbehajtási hatékonyság a BKK-nál: 2,4 milliárd forintot kasszírozott 2018-ban pótdíjbefizetésekből a cég. Vannak olyan utasok, akik havonta 10-20 pótdíjat is begyűjtenek, és ezzel több százezer vagy akár több millió forintos tartozást halmoznak fel.

1 millió 848 ezer 648 forintot fizetett be a Budapesti Közlekedési Központnak egy bliccelő – tudta meg a 24.hu a BKK-tól. Az öt legnagyobb egyösszegű befizetés bőven egymillió forint felett volt.

Mellettük több százan fizettek be a BKK-nak több mint 100 ezer forintot. A közlekedési vállalat tájékoztatása szerint tavaly mintegy 220 ezer esetben büntettek meg utasokat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tavaly 12 177-en választották a kedvezményes, utólagos pótdíjbefizetést. Ha a bliccelő 2 munkanapon belül személyesen, a kiemelt ügyfélközpontokban rendezi pótdíját, 8 ezer forinttal megúszhatja a lógást.

Ha nem, jóval többet kell fizetnie: 30 napon belül 16 ezer, azon túl 32 500 forintot. Halasztott pótdíjbefizetésekből összesen 1 milliárd 854 millió forint érkezett a közlekedési központhoz.

2018-ban a fizetési felhívás ellenére sem fizető pótdíjazottakkal szemben 33 403 esetben kezdeményezték fizetési meghagyás kibocsátását. A közjegyzők által elrendelt fizetési meghagyások csaknem 2 százaléka a kötelezett ellentmondása miatt bíróságra került.

Kapcsolódó cikkek:

A BKK szerint az utasok többsége ugyan csak egy-egy alkalommal mulasztja el a jegy- vagy bérletvásárlást, de vannak olyanok is, akik havonta 10-20 pótdíjat begyűjtenek, és ezzel több százezer vagy akár több millió forintos tartozást halmoznak fel.

A BKK szerint a menetdíjak és pótdíjak megállapítása a jelenlegi jogi környezetnek megfelelően zajlik, amiről az utasokat jogszabályi határidőn belül tájékoztatják. A társaság 2015-ben döntötte el, hogy szigorúbban lép fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben és hatékonyabbá teszi a bliccelésekből fakadó pótdíjtartozások behajtását – írja a portál.

Kiemelt kép: BudaPestkörnyéke.hu