Már kapcsolatuk elején megbeszélte feleségével Járai Máté, hogy nem lesznek életük végéig csak ketten a kapcsolatukban. Az RTL klub műsorvezetője betegesnek tartja a monogámiát. A színész korábban arról beszélt, hogy első szexuális élményét egy férfival élte át.

Megcsalták egymást

Járai Máté volt az egyik vendég a YouTube-on futó IstenEst legutóbbi adásában. A RTL klub műsorvezetője párkapcsolatáról is beszélt. Azt mondta, hogy Járai Kírával először bő másfél évtizede voltak hűtlenek egymáshoz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Barátságból lett szerelem

„13 éve voltunk együtt, amikor először megcsaltuk egymást. Már az elején is úgy beszélgettünk róla, hogy nem fogunk egy életet úgy leélni, hogy csak ketten vagyunk. Nálunk barátságból lett szerelem, nagyon jóban voltunk, és utána feküdtünk le egymással először” – mondta a színész-műsorvezető.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Betegesnek tartja a monogámiát

Majd kifejtette, hogy mi a baja a monogámiával: „Ez nem azért történt, mert ráuntunk egymásra, hanem mert a monogámia az egy teljesen beteges elképzelés szerintem. Bennem az a kérdés fogalmazódott meg, hogy le kell-e mondani bármiről is, hogy ha igazán szereted a másikat?”

Járai Máté vallott

Az első szexuális élményéről vallott még márciusban Járai Máté. Az RTL klub műsorvezetője a Life TV-n Hajdú Péter kérdésére, miszerint férfival vagy nővel élte-e át az élményt, Járai Máté azt mondta, hogy férfival.

Szüleinek is beszélt erről

„16 éves koromban odaálltam a szüleim elé, és azt mondtam, hogy szerintem az a helyzet, hogy én valószínűleg meleg vagyok” – mondta akkor színész-műsorvezető Hajdú Péternek.

Hármasban is voltak már

Járai Máté akkor egyébként a magánéletéről kifejezetten intim részleteket is elárult Hajdú Péternek. Például arról is beszélt, hogy előfordult az életében olyan helyzet, hogy felesége, ő és egy másik férfi egyszerre bújtak ágyba.

Nem korlátozzák egymást

„Mi nem szexkapcsolatot keresünk, csupán arról van szó, hogy úgy döntöttünk, ha olyasvalaki lép az életünkbe, akivel valamilyen szinten egymásra hangolódunk és kialakul a vonzalom, abban nem korlátozzuk egymást. Kíra látja a fotókat, amiket kapok, hiszen ő az adminja a Facebook-oldalamnak, és bár szándékosan nem nyitja meg az üzeneteket, előfordul, hogy belekattint. Nincsenek titkaink egymás előtt, így ez nem okoz problémát. Igazából ő kapja a durvább üzeneteket, videókat, amikhez érdekes módon udvariasan írják például, hogy mit szól ehhez, látott-e már ekkorát” – mondta korábban a színész-műsorvezető.

Maár Gyula unokája

A színész tavaly decemberben veszítette el édesanyját. Jászai Máté édesanyja egyébként a híres rendező Maár Gyula első házasságából született. A Kossuth-díjas rendező később Törőcsik Marit vette feleségül.

A Padlásban játszott

„Az volt a legfurcsább, legfájóbb, legabszurdabb, hogy én játszottam karácsonykor, méghozzá A Padlás című musicalt, ami pontosan arról szól, hogy milyen az, amikor a szeretteink egy másik bolygón várnak bennünket, ahol minden szép” – mondta egy interjúban Járai Máté.

Már korábban elveszítette édesanyját

„Én az édesanyámat már korábban elvesztettem lelkileg. Olyan szempontból, hogy nem nagyon lehetett rá így, a klasszikus értelemben számítani, mert nagyon komoly szenvedélybeteg volt. A halálával kapcsolatban annyira furcsa érezni azt, hogy akkor végérvényesen felnőttem, és már esély sincs arra, hogy mi egyszer beüljünk egy kávézóba és egy kávé mellett megbeszéljük”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Járai Máté – Forrás: Life TV