Már azzal is tehetünk a környezetünkért, hogy szelektíven gyűjtünk. Ha szétnézünk a háztartásunkban, szinte nem tudunk olyan területre pillantani, ahol a szemünk ne akadna meg műanyag terméken. Az ajtó, az ablak, a berendezési tárgyak, az elektronikus eszközök, a konyhai kellékek… a mindennapi életünk lényeges részei a legkülönbözőbb színekben, állagban és formában. 

Manapság divatos a műanyagokat úgy összességében nem szeretni, mert mindenhonnan azt halljuk, mennyire káros hatással vannak a környezetre. Ugyan! A környezetre nem a műanyag van rossz hatással, hanem az ember, aki nem megfelelően használja. Sajnos a tárgyakat főként addig értékeljük, óvjuk, amíg hasznunkra vannak, de amikor élettartamuk végére érnek, rövid úton igyekszünk szabadulni tőlük. 

„Fontos lenne változtatni azon a berögzült elképzelésen, hogy egy műanyag tárgy kizárólag abban a funkcióban létezhet, ahogyan mi találkoztunk vele. A műanyagok egy része ugyanis szinte végtelenszer újrahasznosítható, csupán rajtunk múlik, hogy ehhez a saját mikroközegünkben milyen mértékben járulunk hozzá” – mondja Kancsár Zoltán műanyagfeldolgozó technológus, a Mould Kft. ügyvezetője.

A környezetvédelem az otthonunkban kezdődik

A műanyagok újrahasználhatóságát úgy segíthetjük, ha az otthonunkban feleslegessé vált, műanyagot tartalmazó tárgyakat szelektív kukában helyezzük el, a műanyag borítású elektronikai eszközöket pedig hulladékudvarban adjuk le. Így kerül olyan kezekbe, amelyek gondos válogatása során minden, ami arra alkalmas, újbóli felhasználásra kerül. Talán észre sem vesszük, de rengeteg olyan dolgot használunk mi is – kerékpár, cipő, fogkefe, csomagolás –, aminek az alapanyaga korábban teljesen más funkciót látott el.

„A szétválogatott, újrahasznosításra alkalmasnak ítélt anyagokat különböző tisztítási és kezelési eljárások után ledarálják, granulátumot készítenek belőlük, amelyekből azután a gyártósorokon újabb, hasznos termékek készülhetnek. Ha ez a körforgás újra és újra megvalósulna, nagyon nagy mértékben tudnánk csökkenteni a valóban hulladéknak minősíthető műanyagok mennyiségét” – hangsúlyozta a szakember.

Gyártási technológia, gyakorlatilag hulladékmentesen

A fröccsöntés a polimerfeldolgozási technológiák egyik legfontosabb alakadási eljárása, amellyel zárt szerszámban történő formaadással tetszőleges alakú 3D alkatrészeket és termékeket gyártanak. A technológia nagy előnye, hogy gyakorlatilag hulladékmentes feldolgozást biztosít a hőre lágyuló polimerek plasztikus alakadása révén, a termék pedig újra feldolgozható marad. Ezáltal jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy az egész folyamat fenntarthatóbb és gazdaságosabb legyen.

„Már egy termék megtervezésénél is törekedni lehet arra, hogy a gyártás során minél nagyobb mértékben felhasználható legyen az újrahasznosított műanyag. Funkciótól függően ilyen alapanyagból is kiváló minőségű termékeket, alkatrészeket lehet előállítani” – avatott be Kancsár Zoltán, az „etikus fröccsöntő”.

A Mould Kft. többek között televízió-alkatrészeket, talpat és csatlakozófedeleket, többször használatos tányérokat, poharakat gyárt nagy szériaszámban.

Ügyvezetője lényegesnek tartja, hogy a gyártási ciklus során keletkezett selejt anyagokat is újra felhasználják – vagy ugyanahhoz a termékhez, vagy másikhoz. Olyan is előfordul, hogy az anyagfajták közötti váltás során vegyes anyag keletkezik, amelyet helyben nem tudnak tovább felhasználni, de az sem megy kárba: a cég partnereinek tevékenysége nyomán hasznosul, a belőle készült granulátum útépítéseknél alkalmazható, sóder helyett. 

Az európai hulladékcsökkentési hét aprópóján is kijelenthető, hogy nem a nehezen pótolható műanyag ellen kell felszólalnunk, hanem annak észszerű felhasználása mellett.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A BudaPestkörnyéke.hu hírportált a forgalmas napokon 340.000 ember olvassa!