Szilasi Katalin már több mint tíz éve tűnt el Budapestről. Lánya azóta sem tud róla semmit, de nem adta fel a reményt, hogy egyszer újra találkozhat édesanyjával.

2010-ben tűnt el

Török Józsefné, születési nevén Szilasi Katalin 2010-ben tűnt el nyomtalanul, hollétét azóta is homály fedi.Lánya, Kati azóta keresi édesanyját, már mindent tűvé tett érte, mégsem találta meg. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Zűrös férfiakkal ismerkedett

„Minden 2007-ben kezdődött amikor meghalt az édesapám. Anyut nagyon megviselte a dolog, ezért bánatában mindig egyre zűrösebb férfiakkal kezdett kapcsolatba, akik csak kihasználták, pénzt csaltak ki tőle, rosszul bántak vele” – mondta a Ripostnak Szilasi Katalin lánya.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ki akarta rakni a lakásból

Az asszony 2010 környékén összejött azzal a férfival akivel utoljára látta a családja. A lány elmondása szerint a férfi borzalmasan viselkedett velük, el akarta intézni, hogy a két gyerekkel az utcára kerüljenek.

Egy férfival ment el

A nő 2010-ben látta utoljára édesanyját, ekkor ezzel a kétes életű férfival ment el, és hagyott hátra mindent.

A rendőrök is sikertelenül nyomoztak

Kati ezután kezdte keresni édesanyját, aki nyomtalanul felszívódott. Miután a rendőrök sem találtak használható nyomot a nő felkereste anyja legutolsó párját, aki vele volt amikor eltűnt.

Törökszentmiklóson hagyta a nőt

„Néhány éve sikerült találkoznom ezzel a férfival. Ő azt mondta nekem, hogy még 2010-ben Törökszentmiklósra ment anyámmal, de ott összevesztek, ezért otthagyta őt és azóta sem látta” – mondta Katalin.

Gyanús lett a férfi

A fiatal nőnek gyanús lett a férfi által előadott történet, ezért feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrök nyomoztak, de nem találtak semmi használható nyomot.

Retteg a hírektől

„Már több mint 10 éve nem láttam az édesanyámat és már kezdem feladni a reményt, hogy még életben van. Akárhányszor azt látom a hírekben, hogy találtak valahol egy holttestet, attól félek, hogy anyu lesz az” – mondta megtörten a nő.

Nem adja fel

Kati most egy újabb próbát tesz arra, hogy megtalálja édesanyját. Aki felismeri a hölgyet és tud valamit a hollétéről az jelentkezzen a 06/20-371-8348 – as telefonszámon.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Őt keresi a lánya

Forrás: Facebook

Személyes adatai

Leánykori neve: Szilasi Katalin Férjezett neve : Török Józsefné Született: 1957. november 23. Gyón

Kiemelt kép: Szilasi Katalin – Forrás: Facebook