Döbbenetes felvételek kerültek nyilvánosságra a minap. Az egyik videó az Árpád hídnál készült, ott egy fekete autós férfi megver egy sovány BMW-s fickót. A másik videó Csepelen készült, ott kalapáccsal akarta megverni a hátsó autó vezetője az előtte haladó sofőrt. A két videót a cikkünk alján lehet megnézni. Az elkövetőek akár 3 év börtönt is kaphatnak – feltéve, ha a rendőrség nyomozást indít és elítélik a tetteseket a bíróságon.
Balhé az Árpád hídnál
A Budapesti Autósok egyik olvasója meghökkentő videót küldött a portálnak, amelyen egy súlyos közterületi konfliktus látható. Az események egy közúti nézeteltérés nyomán fajultak el, majd perceken belül óriási verekedésbe torkolltak. A történteket a 13. kerületben, az Árpád híd pesti hídfőjénél, a Népfürdő utcai lehajtónál rögzítették. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Dulakodás
A felvételen az látható, amint két autós – vélhetően egy vitás forgalmi szituációt követően – a járműveik mellett szóváltásba, majd dulakodásba keveredik. Az egyik férfi láthatóan próbál dokumentálni valamit, fotózza a mögötte álló autó elejét. A helyzet egyik pillanatról a másikra elfajul.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nagy ütésre készül a fekete ruhás férfi – láthatóan tanult bunyózni és alig várta, hogy valakin kipróbálja a tudását

Az ajtóval préseli az autójának a fekete ruhás férfi a BMW sofőrjét

Akkorát ütött a fekete ruhás férfi, hogy földre kerül a BMW-s sofőr

Ember a motorháztetőn
A jelenet végén egy újabb szereplő tűnik fel egy másik autóval, eközben pedig megdöbbentő pillanat következik: az egyik férfi – a korábbi konfliktusban érintett sofőr – már a másik autó motorháztetején fekszik, a jármű pedig így indul el és hajt el a helyszínről. A videót a cikkünk alján lehet megnézni.
Kalapáccsal fenyegetőzött
A másik videót Csepelen készítették. Ezen az látszik, hogy két autós közterületen keveredik feszült helyzetbe. A hátsó autó sofőrje kezébe vett egy kalapácsot és annak lendítésével fenyegette a másik sofőrt. Az incidens egy általános iskolától mindössze 20-30 méterre zajlott, amely ugyan zárva volt a nyári szünet miatt, de a történtek idején egy utasokkal teli BKV-busz is érkezett a helyszínre, és a helyzet miatt kénytelen volt megállni. Ezt a felvételt is a cikkünk alján lehet megnézni. Vélhetően mindkét videó ügyében nyomozást indít a rendőrség.
Több bűncselekmény egyszerre
Ha egy autós kiszáll a járművéből és bántalmazza a mögötte haladó sofőrt az utcán, az több bűncselekmény elkövetését is jelentheti a magyar Büntető Törvénykönyv szerint. A legjellemzőbb ezek közül a testi sértés, amely enyhébb esetben – ha a sérülés nyolc napon belül gyógyul – egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
3 év szabadságvesztés
Súlyosabb sérülés esetén, amikor a gyógyulás nyolc napon túl tart, a büntetési tétel akár három év is lehet. Az ilyen cselekmény nyilvános helyen történik, így garázdaság is megállhat, amely kihívóan közösségellenes magatartás miatt akár két évig, súlyosabb formában – például fegyverrel vagy csoportosan – akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.
Közúti veszélyeztetés
Amennyiben a tett közlekedési helyzethez kapcsolódik – például az agressziót megelőzően veszélyesen vezetett, hirtelen fékezett vagy akadályozta a forgalmat –, közúti veszélyeztetés is megállapítható, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
5 év börtön és kártérítés
Ha a bántalmazás következtében a sértett súlyos, maradandó sérülést szenved, vagy életveszélybe kerül, a büntetés még súlyosabb lehet, akár öt év vagy annál is több. Mindezeken túl az elkövetőt polgári jogi felelősség is terhelheti: a sértett kártérítést vagy sérelemdíjat követelhet a testi és lelki károk miatt. Az ilyen típusú utcai erőszak tehát nemcsak erkölcsileg, hanem jogilag is súlyosan szankcionált magatartás. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Itt az Áprád hídnál készült videó
Ez pedig a Csepelen felvett jelenet
Kiemelt kép: részletek a fenti videókból

